Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




2016 március

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetése után 60 kicsi, regionális KLIK jön létre. Ellenzéki pártok és az önkormányzati szövetségek azt követelik, hogy térjenek vissza a régi modellhez, és amelyik önkormányzat képesnek tartja magát erre, azok kapják vissza iskoláikat.

Az áprilistól elindult országosan egységes hulladékgazdálkodási rendszer sokak szerint teljesen végrehajthatatlan és átgondolatlan. Tarlós István, főpolgármester várhatóan törvénymódosítást kezdeményez az ügyben.

A kormányközeli Magyar Idők úgy értesült, hogy a a menza biztosítását is magára vállalja az állam. A Demokratikus Koalíció szerint ha a kormányzat állami kézbe veszi a közétkeztetést, akkor "a trafik-, a föld- és a kaszinómutyi" után "jön a nemzeti menzamutyi".

Az Európai Unió különböző szabálytalanságok miatt 121 millió euró (mintegy 37,5 milliárd forint) Magyarországnak járó fejlesztési támogatás kifizetését függesztette fel. A kormány szerint nem vész el pénz. A Párbeszéd Magyarországért párt hazárdjátéknak nevezte a kormány viselkedését.

Bár Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter korábban kész tényként beszélt arról, hogy idén júliustól életbe lép az egységes közszolgálati életpálya, az ellenzék szerint a tervekből a mai napig nem lett semmi. A kormány állítja, rövidesen a parlament elé terjesztik a javaslatot.

A fővárosi közösségi közlekedés intézményi átalakítását ellenőrizte az Állami Számvevőszék. A 2010-2014 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzés elsősorban a befolyt pótdíjak nyilvántartásánál, illetve a pótdíjkövetelések behajtásának hatékonysága kapcsán tárt fel hiányosságokat, emellett megállapította, hogy hatástanulmányok készítése nélkül, folyamatában alakították ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.) szervezetét. Ezzel párhuzamosan a BKV, valamint további három, vidéki közlekedési társaság utóellenőrzése is befejeződött.

Mozgalmas hónapot tudhat maga mögött a Balaton és a tó környéki önkormányzatok egyaránt. A 300 milliárd forintos fejlesztési program mellett új vízitúra-útvonalakat, illetve uniós beruházásokat is ígérnek a környékbeli települések.

Noha a Miniszterelnöki Kabinetiroda állítja, a kormány már ötféleképpen támogatja a lakásvásárlást, az ellenzék szerint a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) épp azokon nem tud segíteni, akiknek a legnagyobb szükségük lenne az állam támogatására. Az önkormányzatok részéről mindenestetre nagy az érdeklődés a csok iránt.

A széleskörű tiltakozás ellenére a kormány továbbra sem hagy fel a Városliget átalakításának tervével. Noha korábban ellenzéki pártok és civilek is tiltakoztak a Liget fáinak kivágása ellen, a Városliget Zrt. szerint a park megújításának célja a "szégyenfoltok" eltüntetése.

Egy biztonsági rés miatt bármely szervezet – így az önkormányzatok is – kiszolgáltatottá válhatnak a kiberbűnözőknek, ha nem frissítik időben web- és levelező szervereiket – állítja egy hazai fejlesztő cég elemzése. A NetLock munkatársai szerint minden ötödik hazai honlap érintett lehetett.

  Következő