Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




2016. szeptember

Noha a kormány foggal-körömmel ragaszkodott hozzá, maguk az ellenzéki pártok jelentették ki: nincs semmiféle lehetősége annak, hogy baloldali városok Magyarországra menekülteket telepítsenek. Sőt, a Demokratikus Koalíció (DK) hazug riogatásnak nevezte, hogy Brüsszel ezekkel a városokkal akarna megegyezni a betelepítéséről.

Szeptember közepén újabb figyelmeztető sztrájkkal, majd a belügyminisztérium előtti demonstrációval igyekezett felhívni a figyelmet Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete az önkormányzatoknál dolgozók tarthatatlan helyzetére.

A szolgáltató állam további átalakítását, javítását szolgálja a központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási hivatalok megerősítésével összefüggő törvények módosításáról, valamint az egyes költségvetési szervek feladatainak átadásáról szóló törvényjavaslat - mondta Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár az Országgyűlésben.

Az önálló közigazgatási bíráskodás mellett érvelt Trócsányi László igazságügyi miniszter egy szeptember végén rendezett konferencián. Az MSZP szerint a tervezet a közigazgatási bíráskodás fideszes pártkatonákkal való feltöltését szolgálja. A Jobbik kijelentette: a Fidesz minden közhatalmat gyakorló szervezetet igyekszik irányítás alá vonni.

Az Állami Számvevőszék az utóbbi években szisztematikusan dolgozik azon, hogy különböző technikákkal segítse azokat az önkormányzatokat, amelyeket az átlátszóságra törekedtek. Legutóbb például önteszteket dolgoztak ki, és megkezdték az önkormányzati cégeknél a korrupciós kockázatok felmérését.

Az állami tisztviselők új képzési programjának és a közszolgálati továbbképzési rendszer megújításának célja a versenyképesebb, naprakészebb közigazgatás kiépítése, amely hozzájárul egy jól működő gazdasághoz és a polgári társadalom megerősítéséhez is - hangoztatta a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára az állami tisztviselők új rendszerű képzésének nyitórendezvényén a Parlamentben.

A kormány különféle támogatási lehetőségekkel, egyebek között mintaprogramok finanszírozásával támogatja, hogy kis háztáji gazdaságok létesüljenek önellátásra, illetve a helyi termelési lehetőségek szélesítésére. Ezek közül sok a helyi önkormányzatok kezdeményezésre jött létre.

Több mint ötmilliárd forintot fordít a kormány a Tanoda program folytatására, amely hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújt iskolaidő utáni többletfoglalkozást – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az LMP szerint azonban a kormány több tízezer gyermek jövőjét rabolja el azzal, hogy elutasította a legnagyobb tapasztalattal rendelkező tanodákat.

A tiltakozás ellenére a Fővárosi Közgyűlés szeptember végén jóváhagyta azt a megállapodást, miszerint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. átveszi a díjbeszedési feladatokat a Fővárosi Közterület-fenntartótól. A Demokratikus Koalíció szerint a központosítással "Budapest belefulladhat a szemétbe".

Teljes a káosz a hármas metróvonal felújítása kapcsán, és ezt már a főváros sem tagadja. Tarlós István főpolgármester a napokban úgy nyilatkozott: nem tud felelősséget vállalni a felújítás csúszása miatt. A Demokratikus Koalíció (DK) pedig felszólította a kormányt és a főpolgármestert, hogy ne veszélyeztessék tovább a budapestiek utazását.

  Következő