Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




2017. június

Június 15-én befejeződött a 2016/17-es tanév és kezdetét vette a két és fél hónapos nyári szünet több mint 1, 2 millió általános iskolás és középiskolás számára. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) rendkívül kritikusan tekint vissza erre az évre, miközben a szocialisták szerint túl kevesen kapnak ingyenesen nyári étkezést a rászoruló diákok közül.

Közel 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel hirdette meg idén a nyári diákmunka programot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Noha a többség elégedett, néhány polgármester szerint sok diák inkább a Balatonra megy nyári munkára, hiszen az önkormányzatokkal szemben ott akár nyolc órában is dolgozhat.

A korábbinál is nagyobb összeg, mintegy 900 milliárd forint jut agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra jövőre - jelentette be a földművelésügyi miniszter június végén. Sőt, a közeljövőben kezdődhet el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) közel háromezer nyertes projektjének megvalósítása is.

A kormányzat szerint sosem látott mértékű fejlesztési forrás áramlik a Balatonhoz, és ha ezt sikerül összefogással jól felhasználni, az üdülőrégió a következő 20 évben Európa egyik legdinamikusabban fejlődő, legélhetőbb turisztikai térségévé válhat.

A településképi arculat védelméről szóló önkormányzati rendeletek elkészítésére előírt határidő meghosszabbítását kéri a jövő nemzedékek szószólója, azért, hogy átgondolt és hatékony településképi szabályozást lehessen kialakítani - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal - jelentették be az MKKSZ képviselői.

Átfogó fejlesztéseket jelentettek be júniusban a hazai elektronikus közigazgatás területén. Országosság válik például az önkormányzati ASP rendszer, több milliárd forinttal javítják az e-ügyintézést és a digitális azonosítást. Sőt, a kormányzati szervek számára videokonferencia-rendszer kiépítését is tervezik.

Az Integritás felmérésben való minél teljesebb körű részvétel érdekében 2017. július 12-ig küldhetik vissza a felmérésben részt venni kívánó intézmények az Állami Számvevőszék részére kitöltött integritás kérdőíveiket.

Noha a főpolgármester szerint minden a legnagyobb rendben a hármas metró felújítása körül, az LMP úgy látja, a beruházás jól jellemzi a Fidesz politikáját: balesetveszélyes helyzetek és korrupció egyszerre vannak jelen. Ráadásul az sem világos, hogy a főváros milyen forrásokból kívánja fedezni a felújításához hiányzó forrásokat.

Még idén elindulhat a csillaghegyi öblözet védművének kiépítése – közölte a Főpolgármesteri Hivatal (FH) június végén. Noha Tarlós István főpolgármester szerint mielőbbi megoldásra van szükség, a Lehet Más a Politika (LMP) úgy látja: "döbbenetes kockázatokat" jelent a Római-partra tervezett mobilgát.

  Következő