Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




2018. április

Hiába telt el egy hónap az országgyűlési választások óta, az eredmény továbbra is kihatással van az önkormányzatok életére. Pásztón a testület oszlatta fel magát, Budapest VIII. és XV. kerületében pedig időközi polgármester-választást kellett kiírni emiatt. Nem beszélve Hódmezővásárhelyről, ahol a városvezető jogköreinek megkurtítását szavazták meg.

Kisebbfajta riadalmat keltett az önkormányzatok körében, hogy a Világgazdaság című lap által megkérdezett szakérők egy része szerint a versenyképességünk egyik régi jogi gátja a helyi iparűzési adó fenntartása. Javaslatuk szerint helyette az önkormányzatok részesedhetnének a kieső bevételek pótlása miatt megemelt állami társasági adóból.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Veresegyház városa, valamint Mátraverebély és Kiscsécs községek esetében kezdeményezi az állami támogatások felfüggesztését különböző szabálytalanságok miatt.

Megkezdte távhőüzletágának kiépítését a Nemzeti Közművek – közölte az NKM Nemzeti Közművek Zrt. április utolsó napjaiban. A múlt hónapban ráadásul az Oroszlányi Szolgáltató és az Égáz-Dégáz is beolvadt a nemzeti közművekbe. A napokban Mészáros Lőrinc is bevásárolt, ő most a Mátrai Erőművet vette meg.

Az önkormányzatok befektetéseinek átláthatóságát értékelő elemzést készített az Állami Számvevőszék. Az önkormányzati közpénzek szabályos és átlátható befektetésének előfeltétele a megfelelően kiépített és jól működő belső kontrollrendszer. A belső kontrollrendszereiket szabálytalanul kialakító és működtető önkormányzatoknál a befektetésekre vonatkozó döntések meghozatala, a döntések végrehajtása, a befektetések számviteli elszámolása és nyilvántartása is szabálytalannak bizonyult.

Összevont felmérést készített az Állami Számvevőszék az állami és önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaságok korrupciós kockázatairól és integritási helyzetéről. Az ÁSZ kérdőíves kutatása, amelyben 752 gazdasági társaság vett részt, számos kockázati tényezőre hívja fel a figyelmet. A kisméretű, gyenge kontrollal rendelkező társaságok magas száma komoly integritási kockázatot jelent.

Fővárosi Közgyűlés április végi ülésén határoztak arról, hogy megemelik a taxik tarifáját, és a Lánchíd felújítása miatt több évre lezárják ezt a fontos dunai átkelőhelyet.

Év végéig tíz településen, digitális eljárásokkal támogatott, úgynevezett okos városok létrehozását tervezi a kormány – jelentette be a Digitális jólét programjáért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás kiemelte: a kísérleti program helyszínei között különböző helyzetű és népességű települések lesznek.

Május végéig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai az idén 25. alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre, míg az Év tanyája díjra július 31-ig lehet nevezni.

A férfiak és nők közötti egyenlőség önkormányzati vetületéről rendeztek beszélgetést április végén a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szervezésében. A résztvevők norvég településeknél szerzett tapasztalataikat és azok hazai alkalmazását is megvitatták egymással.

  Következő