Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




2018. március

Noha több polgármesterből is parlamenti képviselő lett az április 8-án tartott választáson, nem mindegyikük mond le a tisztségéről. Ilyen esetekben automatikusan a listán következő jelölt kapja meg a mandátumot.

Közel egy évszázad után ismét lesz képviselője a magyarországi német nemzetiségnek. Ritter Imre – miután kiderült, hogy sikerült mandátumot szereznie – elmondta: minden nemzetiség érdekét képviseli majd az Országgyűlésben. Nagy meglepetésre az Országos Roma Önkormányzat nem tudott elegendő szavazatot összegyűjteni ehhez.

Noha Orbán Viktor korábban cáfolta, hogy a kistelepülési önkormányzatok megszüntetésére készülnének, sajtóértesülések szerint a választást követően beindulhat a közigazgatás átalakítása. A Magyar Liberális Párt ennek kapcsán úgy fogalmazott: a Fidesz eddig is azon dolgozott, hogy porig rombolja az önkormányzatiságot.

A kampány hajrájában a fideszes politikusok sorra vették a vidéken megvalósuló fejlesztéseket. Bár Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztere igyekezett kisebbíteni az uniós források jelentőségét, csak Vas megyében 212 milliárd forintnyi beruházás indult el "Brüsszel" támogatásával.

A turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt Magyarországon, ugyanígy volt ez 2017-ben is. A KSH legfrissebb adatai szerint februárban a külföldi vendégek száma 6,4, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 7,4 százalékkal nőtt.

A kormány mindent megtesz azért, hogy ne a horvát tengerpartra, hanem a Balatonhoz jöjjenek minél többen – fogalmazott Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője a balatoni hajózási szezon megnyitó ünnepségén.

Bár országos szinten csökkent a légszennyezettség márciusban, Putnokon veszélyes, Sajószentpéteren pedig egészségtelen a levegő az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) szerint. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az Európai Unió (EU) a levegő minőségének javítására a tagállamok összefogását sürgeti.

Az Európai Bizottság elindította a WiFi4EU portál működését, ezzel lehetővé vált, hogy az európai települések a portálon keresztül regisztrálhassanak uniós támogatásért, hogy ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítsenek közterületeiken - közölte Marija Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos.

A kaposvári, a debreceni, a veszprémi, a győri, a szolnoki színház, valamint a Nemzeti Színház és a Thália Színház is megújul több mint 40 milliárd forint kormányzati támogatásból – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) március utolsó napjaiban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pályázatot hirdet minősített közművelődési intézmény címre és közművelődési minőségdíjra. Míg az önkormányzatok összesen 506 millió forintra pályázhatnak az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére.

  Következő