Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információsza-badság törvényt! Olcsón, jól, egyszerűen!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Napi események

Kitolta a településképi rendelet elkészítésére vonatkozó véghatáridőt az év végéig a Ház a településkép védelméről szóló törvény módosításával, amelyet 121 igen szavazattal, 49 nem ellenében arányban szavaztak meg a képviselők.
2017-09-20 00:10

Egyhangú szavazással fogadta el az Országgyűlés kedden azt az ötpárti határozati javaslatot, amely "a jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az ellene való fellépésről" szól.
2017-09-20 00:09

Lezárult a fővárosi II., IV., VI. kerületi és az érdi városgazdálkodási társaság 2012 és 2015 közötti gazdálkodásának ellenőrzése. A II. és IV. kerületnél a vagyongazdálkodás megfelelő volt, a másik két társaságnál azonban nem volt szabályszerű - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden az MTI-vel.
2017-09-20 00:07

Elkészült az Alteo új debreceni erőműve: a cégnek ez már a második erőműve a városban, amely a helyi hulladéklerakó telepen keletkezett depóniagázból állít elő villamos energiát - közölte ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója a keddi erőműavatáson.
2017-09-20 00:06

Nyolcvannál is több határon túli első világháborús emlékmű újulhat meg március végéig százmilliós pályázati forrásból - jelentette be kedden Budapesten a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
2017-09-20 00:05

Nemzetközi együttműködésre van szükség az elektromobilitás fejlesztésében és az iparág előtt álló kérdések megválaszolásában, mivel ezen a téren nincsenek speciálisan magyar megoldások, az iparág jövője egész Európa számára az egyik legjelentősebb kihívás - mondta Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár kedden Budapesten, az Emobility Forum 2017 konferencián.
2017-09-20 00:04

Az esztergomi önkormányzat évente 80 millió forinttal támogatja a Vaszary Kolos Kórház szülészeti osztályának megmaradását. Ez az összeg az osztályon dolgozó szakorvosok bérére és az ügyeleti ellátás díjaira fordítható - tájékoztatta a polgármester a képviselő-testület keddi döntéséről az MTI-t.
2017-09-20 00:02

Az egészséges életmód kialakításához adnak tanácsokat vasárnap az Újbudai EgészségPart elnevezésű rendezvényen. A rendezvényt a XI. kerületi önkormányzat és a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) közösen szervezi. A hétvégi programot bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatóról beszámoló közleményt a Ficsak juttatta el az MTI-hez.
2017-09-20 00:02

Feloszlatta magát Pusztahencsén a képviselő-testület, ezért időközi választást kell tartani a Tolna megyei községben. A képviselő-testület hétfői ülésén döntött a feloszlatásról - tájékoztatta Erdei Tamás jegyző kedden az MTI-t.
2017-09-20 00:01

Egy kis kávézó/édességmanufaktúra valószínűleg nem lenne túl nagy szám Budapest valamelyik belső kerületében. Igaz, ott nem az önkormányzat lenne a tulajdonos és a dolgozók nem közmunkára lennének bejelentve.

2017-09-19 02:14

Előző Következő