Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Éves költségvetésének közel felét pályázatokon nyerte a település

Idei éves költségvetése több mint egyharmadának megfelelő összeget nyert európai uniós és regionális pályázatokon a Szolnok megyei Szelevény önkormányzata. A pénzből intézményeket, parkolót újítottak fel, gépkocsit vásároltak és ebből az összegből készül el a településrendezési tervük is.


Pánczél Ferenc, a település polgármestere elmondta, hogy a 2008-as költségvetésük 130 millió forint tett ki, amit sikeres pályamunkák révén közel 50 millió forinttal sikerült megtoldani. Általában csak azokon a pályázatokon tudtak elindulni, ahol kevés önerőt írtak elő, mert 10-20 százaléknál többet nem képesek előteremteni.

 

Teljes cikk

 

Origo