Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információsza-badság törvényt! Olcsón, jól, egyszerűen!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Nem csitulnak a kedélyek a bérek kifizetése körül

Nem csillapodnak az indulatok a Csongrád Megyei Önkormányzat fideszes vezetése és az ellenzék között a decemberi bérek késedelmes kifizetésével kapcsolatban. Az MSZP-SZDSZ frakció keddi levelére Magyar Anna közleményben reagált.


Úgy tűnik, hogy lavinát indított el Magyar Anna közgyűlési elnök akkor, amikor december 21-én névre szóló levélben értesítette a Csongrád Megyei Önkormányzat intézményeinél dolgozó munkatársait a decemberi bérek késedelmes kifizetésével kapcsolatban. Amint arról korábban már beszámoltunk, Kozma József MSZP-s országgyűlési képviselő szerint valótlanságot állított Magyar Anna a bérek csúszásával kapcsolatban, hiszen az önkormányzat  már december 21-én és 22-én megkapta azokat a forrásokat, amelyeket a dolgozók béreinek kifizetésére fordíthatott volna a megye.

Teljes cikk

Webradio