Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Szolgáltatást vásárol a főváros a metrófelújítás idejére

Utolsó pillanatban született a döntés, miszerint a kormány mégis támogatja a hármas metróvonal járműpótlásával járó esetleges többletköltségek fedezetét. Bár még így is sok a bizonytalanság, az ellenzék szerint az már biztosra vehető, hogy a "fideszes oligarchák" jól járnak majd a projekttel.


Megszületett a kormánygarancia a fővárosi buszbeszerzés ügyében, a 3-as metróvonal felújítása miatt szükséges járműpótlást szolgáltatás vásárlásával oldhatja meg a főváros. A Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg a kormányhatározat a 3-as metró pótlását szolgáló autóbuszokról.

A határozat szerint a kormány fontosnak tartja, hogy a 3-as metró pótlását szolgáló autóbuszok gyártásánál, illetve az erre vonatkozó szolgáltatásvásárlásnál a nemzetgazdasági, iparpolitikai szempontok kiemelten érvényesüljenek.

Ennek érdekében egyetért azzal, hogy a fővárosi önkormányzat számára a 3-as metróvonal járműpótlását szolgáló 150 járműre vonatkozóan "a szolgáltatás megrendelésével járó esetleges többletköltségek fedezetét központi költségvetési támogatás nyújtásával biztosítsa"- áll a határozatban.

A kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a fővárosi önkormányzat bevonásával a végrehajtás érdekében az autóbuszos járműpótlás szolgáltatásvásárlással történő megvalósítását megelőzően egyeztetést folytassanak le, a többletköltségeket számszerűsítsék.

A Fővárosi Közgyűlés június 8-ai ülésén döntött arról, hogy szolgáltatásmegrendeléssel oldják meg a 3-as metróvonal felújítási munkái miatt szükségessé váló járműpótlást, ha a kormány ezt támogatja, és e konstrukcióval felmerülő teljes többletköltség fedezetét biztosítja. Ennek feltételéül szabták, hogy az erről szóló kormányzati döntés július 5-éig megjelenjen a Magyar Közlönyben. Az akkori határozat szerint ellenkező esetben új buszokat vettek volna.

Jobb későn, mint soha

Tarlós István főpolgármester a döntést követően úgy reagált, hogy "jobb későn, mint soha". Várhatóan a jövő héten tárgyal a részletekről Varga Mihály nemzetgazdasági és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel - tette hozzá a politikus.

Tarlós a TV2 Mokka című műsorában korábban arról beszélt, hogy a főváros saját forrásból vesz majd buszokat, hogy megoldja a 3-as metróvonal felújítása miatti járműpótlást, ha a kormány július 5-ig nem ad garanciát az általa kezdeményezett szolgáltatásvásárlás esetleges többletköltségeire.

"Mese nincs, a 3-as metró felújítását meg kell kezdeni" - hangsúlyozta a főpolgármester, aki szerint ezt már 15 évvel ezelőtt meg kellett volna tenni. Tarlós István egyebek mellett azt is hozzátette, hogy "emberi számítás" szerint a 3-as metróvonal felújítása 2019 végéig befejezhető.

Semmi nincs rendben a felújítással

Az Együtt szerint semmi nincs rendben a 3-as metró felújításával. Pataki Márton, a párt budapesti elnöke közleményében azt írta, a 3-as metró pótlása "körüli cirkusszal" a kormány és a Fővárosi Önkormányzat félmillió ember biztonságát veszélyeztette. Az Együtt felszólítja a Fidesz-kormányt és Tarlós István főpolgármestert, hogy azonnal fejezzék be a "civakodást".

Mint fogalmazott: "komédiába illő", ahogyan a kormány és a főváros között három hónapja "folyik a cirkusz" a metró pótlására szolgáló buszok beszerzésének módjáról. Úgy folytatta: a banki finanszírozás felmerülése egyszerre jelent anyagi kárt és a kötelező közbeszerzési eljárás miatt további késést.

A 137,5 milliárd forintos költséget teljes egészében az európai uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretéből szerették volna megvalósítani. Ezzel az a probléma, hogy az Európai Bizottság, amelynek jóvá kellene hagynia a projektet, még nem is tud róla - írta.

Az Együtt felszólítja a kormányt és a városvezetést, hogy mielőbb kezdjék meg a 3-as metró felújítását. Amennyiben erre nem hajlandóak, azzal azt bizonyítják, hogy nem érdekli őket a budapestiek épsége, biztonságos közlekedése - olvasható a közleményben.

Jól járnak az oligarchák

A hármas metróvonal felújítása alatt szükséges pótló buszok ügyében "a kormány zsarol, a főváros enged" – fogalmazott még június közepén Horváth Csaba, a fővárosi közgyűlés szocialista párti képviselője a korábban Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Az ellenzéki politikus szerint már Tarlós István is beismerte, hogy a nagyprojekt nem fejeződik be főpolgármesteri ciklusában, hozzátéve, még nem tudni, hogy milyen buszok szállítják majd a munkálatok alatt az utasokat, az biztosra vehető, hogy "Orbán Viktor haverjai, fideszes oligarchák fognak jól járni" a projekttel.

Hangsúlyozta: a BKK és a BKV tanulmány szerint vásárlásnál kétmilliárd forinttal drágább a kiszervezés, ráadásul ezzel a megoldással "aláírják több száz BKV-dolgozó kirúgását is". Mint mondta, támogatják a magyar buszgyártás felélesztését, de ezt nem megrendelői, hanem gyártói oldalról kellene megtenni, adókedvezményekkel, pénzügyi támogatásokkal.

Jönnek a magyar buszok?

A magyar buszgyártók kapacitásaik alapján képesek kielégíteni a hazai városi és helyközi közlekedési vállalatok igényeit - mondta Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke.

Hozzátette, hogy a fő problémát eddig nem a gyártók kapacitása, hanem az jelentette, hogy a tömegközlekedési vállalkozások oldaláról nem volt kiszámítható buszbeszerzési politika, amely a nagy darabszámú gyártás tervezhetőségét gátolta, ezért úgy vélte, ismerethiányról vagy szándékolt torzításról tanúskodik, ha valaki azt állítja, nincs hazai buszgyártás.

A szakember kifejtette: a magyar autóbuszgyártók több mint másfél tucat magyar tervezésű és márkajelű, európai típusbizonyítványú, a BKV és a Volánok igényei szerint fejlesztett helyi, helyközi és távolsági autóbusz-típusok gyártására képesek.

Vincze-Pap Sándor szerint a kormány most olyan, a nemzeti autóbuszgyártás megerősítését szolgáló programot dolgozott ki, amely megteremti a hazai buszgyártás megújításának feltételeit, hozzájárul a gyártók versenyképességének növekedéséhez, és lendületet ad a közösségi közlekedés fejlesztésének is.

Munkatársunktól/MTI