Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Folyamatos az önkormányzati közműcégek ellenőrzése

Folytatni fogják az önkormányzati vállalatok ellenőrzését – jelentette ki az Állami Számvevőszék alelnöke azon a sajtótájékoztatón, amin három hulladékkezelő és egy távhőszolgáltató cég ellenőrzéséről szóló jelentéseket hozta nyilvánosságra az ÁSZ. Warvasovszky Tihamér elmondta, hogy 2015 januárja óta már 60 önkormányzati távhőszolgáltató és hulladékkezelő cég ellenőrzését zárták le.


Az Állami Számvevőszék 2014 óta ütemezetten végzi az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzését – nyitotta meg a sajtótájékoztatót az ÁSZ alelnöke. Warvasovszky Tihamér emlékeztetett, hogy az ÁSZ egy 2011-től hatályos törvénymódosításnak köszönhetően kezdhette meg a többségi önkormányzati tulajdonban működő gazdasági társaságok ellenőrzését.

2015-ben 35 távhőszolgáltató és 9 hulladékgazdálkodó cég szabályszerűségi ellenőrzését fejezte be az ÁSZ, az idei évben pedig már 12 távhőszolgáltató ellenőrzése zárult le (a korábbi ellenőrzésekről itt olvashat) – idézte fel az alelnök, majd hozzátette: az Állami Számvevőszék 2016-ban is folytatja az ellenőrzéseket. Warvasovszky Tihamér kifejtette: az ÁSZ az ellenőrzések alkalmával nyomatékosan felhívta a figyelmet a társaságok azon számviteli szabályozási és gazdálkodási hiányosságaira, amelyek veszélyeztethetik a tulajdonos önkormányzatok pénzügyi egyensúlyát, valamint a rezsicsökkentés hosszú távú fenntarthatóságát is.

Az Állami Számvevőszék állami és önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál végzett ellenőrzései rávilágítottak, hogy a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek – folytatta az alelnök. A feltárt hiányosságok is nagyrészt a társasági menedzsment, illetve az önkormányzati tulajdonosi joggyakorlás szabályozásbeli és működésbeli hiányosságaira voltak visszavezethetők hívta fel a figyelmet Warvasovszky Tihamér, majd hozzátette: E két terület minőségi megújítása egyben a záloga is lehet a változásoknak.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy rendkívül indokolt az önkormányzati társaságok ellenőrzése, ezért az Állami Számvevőszék megkezdte a megyei jogú városok gazdasági társaságainak az átfogó ellenőrzését – ismertette az alelnök. Továbbá az Állami Számvevőszék várhatóan idén ősztől kiterjeszti a korrupciós kockázatokat feltérképező integritás felmérését az önkormányzati tulajdonú cégekre is – mondta el a sajtótájékoztatón Warvasovszky Tihamér.

A most nyilvánosságra hozott jelentések – a salgótarjáni, az esztergomi és a keszthelyi hulladékkezelő és a dunakeszi távhőszolgáltató – részletes megállapításait dr. Horváth Margit felügyeleti vezető ismertette. Mint mondta: Salgótarjánban és Keszthelyen szabályszerű volt az önkormányzati tulajdonosi joggyakorlás, míg Dunakeszin a szabályozás megfelelő volt, ám a prémium rendszert 2011-202-ben nem a javadalmazási szabályzat szerint működtették. Esztergomban ugyanakkor nem volt megfelelő a tulajdonosi joggyakorlás – mondta el az ÁSZ felügyeleti vezetője.

A pénzügyi és vagyongazdálkodás területén mind a négy társaságnál tártak fel hiányosságokat a számvevők, ezeket ugyanakkor a könyvvizsgálók egyetlen esetben sem kifogásolták – hívta fel a figyelmet dr. Horváth Margit. Jellemző volt, hogy az előírt szabályzatokat kialakították azokat ugyanakkor nem, vagy nem szabályszerűen alkalmazták a gyakorlatban. A lakossági árak meghatározása szempontjából lényeges önköltségszámítás és árképzés például egyik társaságnál sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak – mutatott rá az ÁSZ felügyeleti vezetője. Hozzátette: a törvényben előírt rezsicsökkentést mind a négy társaság végrehajtotta.

A lakossági kintlévőségek behajtásával kapcsolatban dr. Horváth Margit elmondta, hogy Salgótarjánban és Dunakeszin az intézkedések ellenére emelkedtek a kintlévőségek az ellenőrzött időszakban, Keszthelyen azonban nem is tettek intézkedést ennek érdekében, így szinte természetes volt az emelkedés. A lakossági kintlévőségek behajtása egyedül Esztergomban volt sikeres - ismertette az ÁSZ felügyeleti vezetője.

A jelentések megállapításai és javaslatai alapján az ÁSZ ezúttal is javaslatokat fogalmazott meg – a társaságok ügyvezetőinek összesen 32-t – amelyre a törvényi előírás szerint a címzetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük – tájékoztatott dr. Horváth Margit. Végzetül hozzátette: az intézkedési tervben meghatározott feladatok végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzések keretében ellenőrizheti.

Munkatársunktól