Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Gyors internetet ígérnek szinte minden településnek

A Szupergyors internet program 2018 végéig szinte minden településen jelen lesz, mintegy 150 milliárd forintos ráfordítással, amelyet uniós források, a távközlési szolgáltatók és a kormány biztosít - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.


Deutsch Tamás hozzátette, másfél év alatt minden magyar háztartásban elérhető lesz a 30 megabites sávszélességet biztosító csatlakozási pont, ehhez tízezer kilométer légkábelt és háromezer kilométer alépítményben futó, üvegszálas kábelt kell lefektetni.

Kijelentette, ha ez a fejlesztés megvalósul, akkor Magyarország a vezetékes internet elérésében dobogós helyre kerül Európában, mobilinternet-elérésben már most is az élmezőnyhöz tartozunk.

A miniszterelnöki biztos közölte, hogy minden megyeszékhelyen konzultációt tartanak a Szupergyors internet program keretében megvalósuló fejlesztésekről, mert a kábelfektetésekhez építési engedélyre és sok helyen tulajdonosi hozzájárulásra van szükség.

"A következő négy hónap az engedélyezés ideje, majd ahogy az időjárás lehetővé teszi, tavasszal megkezdődik a hálózat kiépítése" - fogalmazott.

A politikus hozzátette, Európában átlagosan a népesség 80 százalékának van internetelérése, nálunk a polgárok mintegy kétharmadának. Úgy vélte, az átlagos európai szint elérése Magyarországon 3-4 év alatt megteremthető.

Deutsch Tamás szólt arról is, hogy a digitális kultúra terjedésének elősegítésére 2017 januárjától 27-ről 18 százalékra csökkentik az internet-előfizetés forgalmi adóját, valamint 2018 januárjától az ország gazdasági teljesítményének függvényében az adó öt százalékra csökkenhet. Továbbá 2017 januárjától bevezetik a Digitális Jólét Alapcsomagot, amelyet azok vehetnek igénybe, akiknek eddig még nem volt internet-előfizetésük.

A Digitális Jólét Program titkárságának közleménye szerint a korszerűsítés első lépéseként lezárult az "Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése" című pályázat. Csaknem száznegyven támogatási szerződés aláírásával huszonegy kis- és középvállalkozás, valamint öt nagyvállalat kezdte meg a beruházások tervezési munkálatait.

Országos konzultáció indul

Országjárás indul a Szupergyors internet programról - közölte a Digitális jólét program titkársága. A megvalósításban érintett állami szereplőkkel, valamint a szolgáltatókat tömörítő érdekvédelmi szervezettel és a hírközlési szolgáltatókkal közösen, a településvezetők részvételével tartanak országos konzultációsorozatot novemberben és december elején annak érdekében, hogy a minden háztartásban legalább 30 Mbit/sec sebességű internetet biztosító Szupergyors program gördülékenyen megvalósulhasson. A jogi szabályozás egyszerűsítésének köszönhetően felgyorsultak az engedélyeztetések, de ugyanilyen fontos az önkormányzati tulajdonosi hozzájárulások gördülékeny megszerzése, kiadása.

Éppen ezért jelentős a tizennyolc megyében tartandó konzultáció, amelyen a Szupergyors internet program megvalósításában érintett állami szereplőkön - Miniszterelnökség, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - túl a szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács, a nyertes szolgáltatók és a településvezetők is részt vesznek.

Az országjárás során a szereplőknek tájékoztatókat adnak át, amelyek elérhetőek a http://www.kormany.hu/download/1/fd/d0000/SZIP_konzultaciok.zip oldalon.

Munkatársunktól/MTI