Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Honnan tájékozódunk helyben?

Egy friss kutatás szerint a helyi médiumok közül az emberek 40 százalékának a televízió az elsődleges hírforrása, majd ezt követi a nyomtatott sajtó és a közösségi híroldalak 31-31 százalékkal. A Médiatanács ebben az évben is több százmillióval támogatja a helyi hírcsatornákat.




A Kutatópont legfrissebb felmérése szerint a felnőtt magyar lakosság elsősorban barátoktól, ismerősöktől, valamint a televízióból tájékozódik a helyi ügyekről.

A Kutatópont közleménye szerint a felnőtt lakosság 88 százaléka informálódik valamilyen gyakorisággal helyi hírekről. A megyeszékhelyeken élők és a 60 év felettiek körében a legmagasabb azok aránya, akik minden nap olvasnak helyi híreket.

A februárban 2000 ember megkérdezésével végzett kutatásból kiderül, hogy az emberek 70 százaléka barátaitól, ismerőseitől tájékozódik a helyi hírekről. A médiumok közül 40 százalékuknak a televízió az elsődleges hírforrás, majd ezt követi a nyomtatott sajtó és a közösségi híroldalak 31-31 százalékkal.

A Kutatópont eredményei arra is rámutatnak, hogy helyi hírekkel kapcsolatban a leghitelesebb információforrásnak a televíziót tekinti a felnőtt magyar népesség, míg a legkevésbé hitelesnek a közösségi oldalakat. A rádiót valamivel hitelesebbnek tartják, mint a nyomtatott sajtót, rádiócsatornákon keresztül mégis csak feleakkora arányban tájékozódnak, mint újságból.

A felnőtt lakosság több mint fele - elsősorban az 50 év felettiek és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők - olvas valamilyen gyakorisággal helyi, önkormányzati lapot, amelyben főleg az önkormányzat híreit és a közszolgálati híreket keresik - olvasható a közleményben.

Negyedmilliárdos támogatás helyi rádióknak, körzeti médiaszolgáltatóknak

A Magyar Média Mecenatúra program két pályázatán 50 helyi, körzeti médiaszolgáltatót összesen 245,8 millió forinttal támogat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

A testület 27 televízió és rádió 141,3 millió forint működési, 23 médium pedig 104,5 millió forint műsorkészítési támogatást nyert pályázaton.

A működési és üzemeltetési költségek fedezésére kiírt pályázat második fordulójában támogatást nyert a közösségi rádiók közül a fővárosi Klasszik Rádió és a Karc FM, a szentgotthárdi Rádió Monoster, a Magyar Katolikus Rádió két adója, illetve a kisközösségi rádiók közül a székesfehérvári Alpha Rádió, a nyíregyházi Mustár Rádió, a szombathelyi Credo Rádió, a gyomaendrődi Rádió Sun, a miskolci Csillagpont Rádió és az Első Pesti Egyetemi Rádió. A támogatott közösségi televíziók között van a Mezőtúri Városi Televízió, a Körös Tv, a sümegi Info Tv, a budakalászi VKC Tv, a Karcag Televízió, a mohácsi Városi Tv, a Tv Szentendre, a Gödöllő környéki Régió Plusz Tv, a Komló és Térsége Tv, a dunaharaszti KiSDuNa Tv, az Újpesti Közéleti Televízió, a Dabas környéki Mag Televízió, a Balmazújváros Televízió, a Csorna központú Rábaközi Televízió, a fővárosi Bonum Tv és a Buda Környéki Televízió.

A mecenatúraprogram műsortámogatási pályázatának negyedik fordulójában hírműsorok, közéleti és kulturális magazinok elkészítésére a Gyöngyösi, az Ózdi és a Mezőtúri Városi Televízió, a Zemplén és az Érd Tv, valamint a Sopron Televízió és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsey Televízió hírműsorainak elkészítéséhez járul hozzá. Kulturális magazinok finanszírozásában kap segítséget a Vásárhelyi és a Kecskeméti Televízió, a fővárosi Hegyvidék Televízió, a Veszprém Tv, a Makói és a Pápa Városi Televízió, a budakalászi VKC Tv és a százhalombattai Halom Televízió. Közéleti magazinműsor kategóriában támogatást nyert a Putnoki és a Kistelek Városi Televízió, a Bükkalján fogható Eleven Televízió, a főváros XV. kerületében elérhető XV Tv, a Csongrád Tv, a dunaújvárosi D+ Tv, a VTV Mór és a Trió Tv Dunántúl nyert el támogatást.

Idén 420 millió forint jut helyi hír- és magazinműsorokra

A Magyar Média Mecenatúra program pályázatának célja, hogy négy negyedéven keresztül minden hét azonos napján/napjain, azonos időpontban jelentkező közszolgálati műsorszámok folyamatos készítését és adásba szerkesztését támogassa.

Közéleti és kulturális magazinműsor esetében legalább 46, hírműsor esetén minimum 234 adást kell a médiaszolgáltatóknak vállalniuk. Az állandó műsorszámok támogatására a médiatanács idén fordulónként legfeljebb 105 millió forintot, összesen 420 millió forintot különített el - írják.

A közlemény szerint a fordulónkénti keretösszeg 15 százalékát kulturális, negyedét közéleti magazinok támogatására kell szánni, míg 60 százalék jut hírműsorokra. Hír- és kulturális magazinműsor esetén az egy adásra elnyerhető maximális támogatás 40 ezer, míg közéleti magazinműsor esetén 60 ezer forint; az egyes műsorszámokat tervezett összköltségük legfeljebb 67 százalékával támogatja a testület.

A pályázatokat kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, az első forduló beadási határideje április 27., a támogatásokról június 13-ig dönt a médiatanács.

A médiatanács az Esztergom 98,1 MHz helyi kereskedelmi médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására beérkezett pályázati ajánlatok alaki vizsgálata - és a hiánypótlások - után pályázati nyilvántartásba vette az FW Befektetési Kft.-t, a Turul Média Kft.-t és a Hold Reklám Kft.-t.

Heti ülésén a testület határozott arról is, hogy közzéteszi a Miskolc 103,0 MHz körzeti, a Székesfehérvár 101,8 MHz és a Tatabánya 96,7 MHz helyi rádiós frekvenciák pályázati felhívások tervezetét, a dokumentumok 10 munkanapon belül olvashatók lesznek a médiatanács honlapján.

A Médiatanács néha büntet is

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 220 ezer forint bírsággal sújtotta a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány üzemeltette Szent István Rádiót, mert a médiaszolgáltató január 2-8. közötti törökszentmiklósi adása közben többek között eltért a hálózatos műsorstruktúrától, négy százalékkal alulteljesítette a szöveg napi saját műsoridőhöz vállalt 60 százalékos arányát.

Azt is megállapították, hogy a vizsgált adáshéten nem érték el a magyar zenei művek 70 százalékos közzétételét - az csupán 64 százalék volt -, illetve jogtalanul kapcsolódtak hálózatba a médiaszolgáltató másik adásával.

Kitértek arra is: a Helikon Rádió Kft. bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a médiatanács pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzéseivel szemben, ezért a testület a Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek hasznosítására megindított pályázati eljárásokat a törvény alapján felfüggesztette a bíróság jogerős döntéséig.

A testület megszüntette az Oroszlányi Televízió TV2-vel szemben indított jogvitás eljárását, mert a műsorterjesztő televízió az általános szerződési feltételeket is magában foglaló műsorterjesztési szerződés létrehozását kérte a médiatanácstól, de miután az Oroszlányi Televízió a tisztességtelen általános szerződési feltételek (ászf) érvénytelenségének megállapítása miatt a bírói testülethez fordult, az ászf polgári bíróság szerinti vizsgálatának jogerős lezárása előtt az ügyet érdemben eldönteni nem lehet.

Munkatársunktól/MTI