Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Katasztrofális az első felújított orosz metrószerelvény

Átadása után szinte azonnal, majd az azt követő napokban többször is ki kellett vonni a forgalomból a hármas metró első felújított szerelvényét. Bár a főpolgármester szerint nincs komoly probléma, a Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja: addig ne fizessünk a felújításért, amíg a szerelvények nem működnek normálisan.




Alig néhány napja, március 20-án állították először forgalomba a 3-as metró vonalán az első felújított szerelvényt a fővárosban. Tarlós István főpolgármester a metrószerelvény ünnepélyes elindítása előtt közölte, hogy az új szerelvény nem sokkal fél 2 után indul utasokkal Kőbánya-Kispestről.

Az öröm azonban nem tartott sokáig, a Metrovagonmas által gyártott, majd felújított első szerelvényt már az átadás másnapján, majd szerdán és csütörtökön is ki kellett vonni a forgalomból különböző hibák miatt, pénteken pedig ok nélküli befékezés miatt kellett segédvonattal kihúzni az alagútból.

A metró felújított szerelvényei esetében is igaz az, hogy az ilyen bonyolult felújításoknál és üzembe helyezéseknél a kezdeti kisebb hibák elkerülhetetlenek – mondta a főpolgármester ekkor. Később hozzátette, hogy egy-két ilyen hiba még nem zárható ki az első hetekben, de aztán ezek majd megszűnnek.

Ne fizessünk az oroszoknak

A Demokratikus Koalíció azt követeli a főpolgármestertől, utasítsa a BKV-t, addig ne fizessen a metrófelújításért a Metrowagonmash-nak, amíg a szerelvények nem működnek "normálisan, teljesen jól". Gy. Németh Erzsébet úgy fogalmazott: Tarlós István azt ígérte, hogy a járművek felújítása 2047-ig megoldja a problémákat, de a szerelvény 47 órát sem bírt ki.

A párt fővárosi képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta, a felújításért az önkormányzat 69 milliárd forintot fizet, ebből 60-at hitelből, ezért a fővárosi adófizetők "évtizedekig fogják nyögni" ennek a terheit. Hozzátette, hogy a DK a fővárosi közgyűlésben nemmel szavazott a hitelfelvételre.

A 3-as metró hanyagul kivitelezett felújítása a szovjet mentalitást példázza, és megmutatja, milyenek lesznek az orosz befolyásszerzés hétköznapjai – hangsúlyozta Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt - Liberálisok (MLP) budapesti választmányának elnöke sajtótájékoztatója után.

Közben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szintén felszólította a budapesti városvezetést, hogy haladéktalanul vonja ki a forgalomból a felújított 3-as metrószerelvényeket mindaddig, amíg azok nem működnek rendesen. Horváth Csaba, a szocialisták képviselője úgy fogalmazott, aggodalommal figyelik az orosz metró "bénázását".

A szakszervezet szerint minden rendben

A Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete szerint még a tűréshatáron belül vannak a 3-as vonalon futó felújított metrószerelvény hibajelenségei, probléma akkor lesz, ha ezek nem szűnnek meg heteken belül. Hozzátették, korábban a 2-es és a 4-es metróvonalon használt Alstom-kocsikkal is volt ennyi hiba.

Gulyás Attila, az érdekképviselet elnöke azt mondta, furcsa módon a 15 ezer kilométeres tartampróba alatt ezek a hibák nem jöttek elő, de ez a hibamennyiség is még a tűréshatáron belül van. A problémák szoftveres okokra vezethetőek vissza, ezeket könnyebb orvosolni, mintha a motorral, hajtással lenne mechanikai probléma.

Az érdekképviselet elnöke egyebek mellett azt is közölte, hogy akkor lesz majd súlyos a helyzet, ha a hibajelenségek heteken belül nem szűnnek meg, és a forgalomba álló második szerelvénnyel is problémák lesznek. Egyelőre azonban korai kijelenteni, hogy a felújított orosz szerelvény műszakilag rossz lenne – fogalmazott Gulyás.

A tervek szerint egyébként 2018 nyarától már csak ilyen felújított szerelvények közlekednek a vonalon. Tarlós István főpolgármester egyebek mellett kifejtette, hogy Magyarország legnagyobb forgalmát lebonyolító tömegközlekedési útvonala a 3-as metróvonal, a 17 kilométeres útvonalon naponta félmillióan utaznak.

Harminc év garancia

A Fővárosi Közgyűlés egyébként mintegy három éve döntött a teljes járműpark korszerűsítéséről. A közbeszerzési eljárás nyertes ajánlata pedig a szerelvények eredeti gyártójának jogutódjától, az orosz Metrovagonmastól érkezett. A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.

A nyertes pályázó feladata volt, hogy döntse el, milyen mértékben cseréli ki a régi alkatrészeket annak érdekében, hogy a metrókocsik minimum húsz évig még üzemeltethetők legyenek. Ezek a szerelvények megjelenésükben harmonizálnak a 2-es és a 4-es metróvonalon közlekedők szín- és formavilágával.

A gyártó a felújított metrószerelvényekre a korábbi húsz év helyett harminc év élettartamot garantál, ezzel körülbelül hárommillió kilométer biztonságos megtételét vállalja. Tarlós István ehhez hozzátette, hogy a 3-as metró felújítása a szerelvények felújításával nem ér véget, a folytatás még ebben az évben várható.

Nem szabálytalankodott a BKK

Nem sértette a BKK a közbeszerzési szabályokat, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) indokolatlanul semmisítette meg az ajánlatkéréssel kapcsolatos dokumentumokat és az ajánlatkérői döntést - állapította meg a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a metrót pótló autóbuszos szolgáltatás vásárlása ügyében indult perben.

A Székesfehérvári Törvényszék közleményében azt írta, hogy nem volt indokolt a bírság sem. Az ítélet nem jogerős, a kézbesítés után a felek fellebbezhetnek ellene. A KDB még tavaly októberben semmisítette meg a BKK azon tenderét, amelyen a metrópótláshoz szükséges buszos kapacitást pályáztatta meg.

A KDB a jogorvoslati eljárásban azt állapította meg, hogy az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési törvényt, ezért megsemmisítette a június 15. után született előzetes tájékoztatót és valamennyi, a közbeszerzési eljárásban ezután keletkezett dokumentumot, döntést, és 40 millió forint bírságot szabott ki az ajánlatkérőre.

Munkatársunktól/MTI