Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Van még hova fejlődnie a hazai hajléktalan-ellátásnak

Noha általánosságban javult, még mindig rengeteg a hiányosság a hajléktalan-ellátás intézményi és együttműködési feltételrendszerében – szögezte le Székely László ombudsman. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerint többrétű ellátást nyújtó szociális és egészségügyi centrumok létesítésére lenne szükség.


Székely László ombudsman szerint az idei téli krízisidőszakra javult a hajléktalan-ellátás intézményi és együttműködési feltételrendszere, ugyanakkor a zavartalan ellátás érdekében a biztos jogszabály-módosításokra tett javaslatot – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Szintén előrelépésként értékelte, hogy a pályázati forrásokat időben el lehetett érni, és a pályázatok kiírását átfogó szakpolitikai egyeztetés előzte meg.

A közlemény szerint Székely László ombudsman és munkatársai a korábbi évekhez hasonlóan az idei téli krízisidőszakban is helyszínbejárásokkal mérték fel a hajléktalan-ellátás rendszerszintű nehézségeit, ismerték meg a jó gyakorlatokat, az ellátó szervezetekkel folytatott szakmai egyeztetések mellett.

A jelentés szerint télre a fővárosi hajléktalan-ellátás intézményhálózata teljes spektrumában kiépült, folyamatos működésre képes, a szakmai együttműködés nyomán pedig érzékelhetően kevesebb az utcán élő emberekkel kapcsolatos konfliktushelyzet. Az ellátórendszer képes gyorsan és hatékonyan reagálni a krízishelyzetekre, így a rendkívüli időjárási körülményekre is.

Ugyancsak kedvező, hogy a hatóságok és a szociális szakemberek szervezetten, a lehetőségek széles körét kínálva igyekeznek tompítani a hajléktalansággal összefüggő problémákat, és már nem jelentett adminisztrációs és költségvetési problémát az sem, ha egy hajléktalan egy nap több nappali melegedőt is igénybe kívánt venni - írták.

Egészségügyi centrumok kellenek

Az ombudsman jelentésében kitért a hiányosságokra is. Az összegzés szerint a jogszabályokban részletesebben kellene meghatározni a hajléktalanoknak alapszolgáltatásokat nyújtó intézménytípusokat, azok kompetenciáit. Össze kellene hangolni az utcai gondozó szolgálatok működési rendjét meghatározó jogszabályok és a szükségletalapú szociális munka alapelveit.

Székely emellett a lábadozó funkciót is betöltő átmeneti szállók, nappali melegedők egészségügyi ellátó feladatkörének egyértelmű rögzítését is fontosnak tartja. Mielőbb meg kellene teremteni a fővárosi fertőtlenítő fürdető szerepét betöltő IX. kerületi állomáshoz kapcsolódó szociális, egészségügyi szolgáltatások infrastrukturális hátterét is - hangsúlyozták.

A biztos egyebek mellett rámutatott arra, hogy továbbra is szükség van a hajléktalanoknak többrétű ellátást nyújtó szociális és egészségügyi centrumok létesítésére, emellett a biztos szorgalmazza a pszichiátriai, addiktológiai problémákkal küzdő, tartósan beteg hajléktalanok szakszerű ellátásának, gondozásának rendszerszintű megszervezését és finanszírozását.

Mindemellett - írták - átgondolásra vár a nappali melegedők hétvégi nyitva tartása, és igény van a szolgáltatást igénybevevők központi elektronikus nyilvántartása és a tevékenységadminisztrációs rendszer folyamatos felülvizsgálatára is. Székely László Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordult a hiányosságok felszámolása érdekében.

Budapest egy hajléktalan szemével

Második alkalommal hirdeti meg a Budapest Bike Maffia a MyBudapest Photo Projectet. Idén is száz hajléktalan kap lehetőséget, hogy saját fotóin keresztül mutassa be a fővárost. Az akció célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az egyik legnagyobb társadalmi problémára, valamint megmutassa a fedél nélkül élők sokoldalúságát, érzékenységét és tehetségét - közölték a szervezők.

A MyBudapest Photo Project a Budapest Bike Maffia és a Cafe Art közös kezdeményezése. Egyszer használatos fényképezőgépeket adnak át a hajléktalanoknak, akiknek egy hetük van a fotózásra. A gépeket pár napja osztották ki a Budapest Bike Maffia önkéntesei a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) épületében, valamint az utcán élők között.

A szervezőkhöz visszajuttatott fényképezőgépekből előhívják a képeket, majd szakmai zsűri választja ki, mely fotók kerülnek bele a projekt idei kiállításának anyagába, majd ezt követően a látogatók szavazatai alapján egy jövő évi naptárba. A kiválasztott képek alkotói pénzjutalomban is részesülnek. A MyBudapest Photo Project idei kiállítása szeptember 4-én nyílik a FUGA-ban.

Munkatársunktól/MTI