Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információsza-badság törvényt! Olcsón, jól, egyszerűen!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Vagyonnyilatkozati eljárást indítottak Czeglédy Csabával szemben

A szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított a költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabával, az MSZP-DK-Együtt-frakció önkormányzati képviselőjével szemben - közölte a bizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón.


Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) elmondta: az eljárást Balassa Péter (Jobbik) kezdeményezte, miután a sajtóból értesült arról - ügyészi nyilatkozat alapján -, hogy a Czeglédy Csaba nevén lévő széfben befektetési aranyat találtak és foglaltak le.

Hozzátette: a vagyonnyilatkozati eljárást zárt ülésen tárgyalta a bizottság, az ülésen a bejelentő Balassa Péter nem vett részt.

Takátsné Tenki Mária tájékoztatása szerint a bizottság határozatot hozott arról, hogy egyetért a vagyonnyilatkozati eljárás folytatásával, egyben felkérte arra, forduljon levélben a Csongrád Megyei Főügyészséghez, kérjen információt arról, hogy Czeglédy Csaba a széfet mikor nyitotta, magánszemélyként vagy ügyvédként, esetleg természetes személy vagy jogi személy meghatalmazottjaként járt-e el a széf megnyitásakor.

Továbbá kérik a főügyészség állásfoglalását arról, hogy kiadható-e bármilyen okirat az arany tulajdonjogának tisztázására.

Hozzáfűzte azt is: a bizottság felkérte, szólítsa fel Czeglédy Csabát arra, hogy nyilatkozzon arról, kié az arany.

Lendvai Ferenc, a Fidesz-KDNP szombathelyi önkormányzati frakciójának vezetője a sajtótájékoztatón ismételten felszólította Czeglédy Csabát, hogy mondjon le képviselői mandátumáról. A frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy a Fidesz önkormányzati frakciója az elsők között - még júniusban - szólította fel lemondásra a 2017 júniusa óta előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabát.

Hozzátette: Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármesternek nincs jogi alapja arra, hogy Czeglédy Csaba mandátumát visszavonja, azt a képviselőnek kellene visszaadnia.

Lendvai Ferenc elmondta azt is, hogy hétfőn a gazdasági bizottság ülésén megtették az első lépést a helyzet rendezésére, javaslatot tettek a közgyűlésnek Czeglédy Csaba visszahívására a Haladás Sportkomplexum Kft. felügyelőbizottságának elnöki posztjáról, valamint a közbeszerzési bíráló bizottságból is.

A gyanú szerint a 2013 és 2016 között működő és Czeglédy Csaba által vezetett bűnszervezet az állami költségvetésnek összesen - az eddigi adatok szerint - 3,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott. Czeglédy Csaba ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

MTI