Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Óvoda- és bölcsődefejlesztés a Kárpát-medencében

Közel 100 milliárd forint áll rendelkezésre bölcsőde- és óvodafejlesztésre 2020-ig – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára október végén. Szintén nemrég derült ki az is, hogy 2018-tól feladatalapúvá válik a finanszírozás, így az önkormányzatoknak kevésbé lesz ráfizetéses a bölcsődék működtetése.


Országosan mintegy 100 milliárd forint forrás áll rendelkezésre bölcsőde- és óvodafejlesztésre a 2014-től 2020-ig tartó fejlesztési időszakban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára Jászfényszarun.

Beneda Attila a csaknem 800 millió forintból épült, kilenccsoportos, több mint 200 férőhelyes jászfényszarui óvoda átadásakor egyebek mellett azt mondta: nagyon fontos, hogy kik és milyen környezetben veszik körül a gyerekeket.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány a közelmúltban vezette be a 3 éves kortól kötelező óvodáztatást. Részben azért, hogy felkészült, gondoskodó óvónők foglalkozhassanak a gyerekekkel, akik az óvodákban megtapasztalják, milyen másokkal együtt élni és közös kultúrát is tanulhatnak - tette hozzá.

Befektetés a jövőbe

A gyerekek jelentik a jövőt, így a bölcsődefejlesztés befektetés a közös jövőbe - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára egy XXI. kerületi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.

Novák Katalin szólt arról is, hogy ettől az évtől átalakították, rugalmasabbá tették a bölcsődei rendszert az új típusú intézmények bevezetésével, a hagyományos mellett ugyanis most már mini, családi és munkahelyi bölcsődék is működhetnek.

A bölcsődei dolgozók munkáját megbecsülve több lépésben fejlesztették a bérüket, hogy motivált és anyagi értelemben is elismert gondozók vigyázzanak a gyerekekre. Elmondta: 2018-tól feladatalapú lesz a finanszírozás, így az önkormányzatoknak kevésbé lesz ráfizetéses a működtetés.

Migránsok helyett óvódások

Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a XXI. kerület korábbi polgármestere arról beszélt, hogy a magyarok a 2015-ös nemzeti konzultációban is arra szavaztak, hogy az Európába törvénytelenül érkező migránsok helyett a magyar családokra fordítson pénzt a kormány.

A képviselő kiemelte, polgármestersége alatt sohasem érezte tehernek az önkormányzat a bölcsődék működtetését. Fontosnak tartották, hogy olyan környezetben nevelkedjenek a gyerekek, amely lehetővé teszi, hogy boldog és jó polgárai lehessenek a hazának.

Németh Szilárd nagy eredménynek nevezte, hogy 2010 előtt csak protekcióval lehetett bekerülni az intézményekbe, mostanra azonban mindig akad szabad férőhely.

Új szakaszába lép a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program második ütemét közel 21,5 milliárd forinttal támogatja a kormány, a program folytatásaként 77 új óvoda épül és 217 intézményt újítanak fel - mondta Grezsa István kormánybiztos pénteken Nagymegyeren, a felvidéki magyar polgármesterek és képviselők VII. Önkormányzati Szabadegyetemén.

Felvidék a program második ütemében 5,4 milliárd forint támogatásban részesül, így 11 új óvoda épül és 95 intézményt újítanak fel - ismertette a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa.

"Az óvodafejlesztési program első ütemében lakosságarányosan a Felvidék kapta a legtöbb támogatást. Úgy látjuk, hogy itt van szükség a legnagyobb segítségre" - mondta Grezsa István.

A kormánybiztos szavai szerint "Felvidéken számos kiaknázatlan lehetőség van az óvodák fejlesztésében", mert 500 olyan település van, ahol 15 százalékot meghaladja a magyar lakosság aránya, azonban 200 helyen nincs lehetőség magyar óvodába adni a gyerekeket.

"Várjuk, hogy a Felvidék töltse be a magyar politikában azt a súlyt, amely létszám, földrajzi elhelyezkedés és gazdasági erő alapján megilleti. Ebben a kérdésben a huszonnegyedik órában vagyunk" - fogalmazott a Grezsa István.

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program első ütemében a 17,1 milliárd forintos keretből 6,3 milliárd került Felvidékre, 5 új bölcsőde, illetve 16 új óvoda kialakítása van folyamatban.

A meghívásos önkormányzati óvodafejlesztési pályázatoknak köszönhetően 58 magyar tanítási nyelvű óvoda infrastrukturális fejlesztésére, valamint szakmai továbbképzésekre nyílik lehetőség.

Munkatársunktól/MTI