Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információsza-badság törvényt! Olcsón, jól, egyszerűen!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Katolikus iskolanegyed épül Tamásiban

Katolikus iskolanegyed épül a Tolna megyei Tamásiban, erre a Pécsi Egyházmegye a következő években kétmilliárd forintot fordít.


A tervezett fejlesztésekről Udvardy György megyéspüspök és Porga Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere hétfőn írt alá együttműködési megállapodást Tamásiban.

A megállapodás szerint a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumot fenntartó egyházmegye 2018 végéig 200 millió forintot fordít fejlesztésre az intézményben. A középtávú terv szerint mintegy kétmilliárd forintos beruházással bővítik a kollégiumot, iskolaépületeket, sportpályákat, szaktantermeket, kápolnát építenek a gimnázium mellé.

Udvardy György azt mondta: az egyházmegye az óvodától az érettségiig tanulási lehetőséget akar nyújtani Tamásiban.

A 380 diákot oktató, négy- és nyolcosztályos képzést folytató gimnázium fenntartását 2015-ben vette át a pécsi egyházmegye, amely 2016-ban óvodai csoportot, 2017-ben pedig általános iskolai osztályt is indított a városban.

Az egyházmegye vezetője hozzátette: arra számítanak, hogy nőni fog a tamási katolikus iskolába járó diákok száma.

MTI