Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Polgármesterekkel támadna a kormány Sorosra

Levélben kereste meg kollégáit Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke. Mint írta, az illegális bevándorlás miatt kell egyeztetniük a településekre leselkedő veszélyekről. Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere szerint Szita egy „ócska, hazug és uszító” levelet írt a városvezetőknek.


Az elmúlt hetekben az illegális bevándorlással kapcsolatos hírek miatt a polgármestereknek egyeztetniük kell a településeikre leselkedő veszélyekről – jelentette ki Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke december utolsó napjaiban tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szita Károly korábban levélben kereste meg polgármester kollégáit, hogy a következő év első felében találkozzanak, hogy el tudják hárítani azt a veszélyt, amely a településeik polgáraira leselkedik. Legutóbb egy évvel ezelőtt a polgármesterek 80 százaléka közös nyilatkozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótákat – emlékeztetett.

Az MJVSZ aggodalomra okot adó hírnek nevezte, hogy Brüsszel továbbra sem tett le a kötelező betelepítésről, sőt olyan döntéseket készít elő, amelyek a felső korlát nélküli betelepítési kvótákról szólnak. Mindez azokat az országokat érintené a legnagyobb mértékben, ahol nincs vagy kevés az illegális bevándorló, mint amilyen Magyarország is – vélekedett.

Szita Károly további aggasztó hírként említette, hogy nemrég olyan határozatot hozott az Európai Parlament, hogy civil szervezeteknek óriási szerepet szán a bevándorlás szervezésében. Emellett Soros György több százezer dollárt szánna migrációs elképzelései propagálására, civil szervezetek támogatására – közölte.

Szita elmondta: ilyen civil szervezetek megjelentek már Pécsett és Debrecenben, és a magyar vidéki városokban tovább épül ez a hálózat. Kijelentette: a polgármesterek legfontosabb feladata a biztonság és nyugalom megteremtése a településeiken élőknek. Kérdésre közölte: azok civilek, akik karitatív tevékenységet végeznek, továbbra is folytatják azt.

Az ötvenes éveket idézi

Szita Károly Mindig szeretett írni. Most levelet, régebben jelentést. Most migránsokról, régebben a hozzátartozóiról. Jelenleg a Fidesznek dolgozik – írta Botka László Facebook-oldalán Szita Károlyról a levél megjelenését követően.

Szintén a Facebookon reagált a hírre Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, aki úgy fogalmazott: „Ezt az ócska, hazug, uszító levelet ma hozta a posta. A levél írója a régi rendszerben is jó elvtárs volt, még III/2-es ügynökként is "védte a hazát". Kádár elvtárs hű katonája ma még jobban teljesít”. Wittinghoff szerint az ötvenes éveket idézte a Szita-levél.

Egy demokráciában a legtermészetesebb dolog, hogy közügyekkel civil szervezetek foglalkoznak; olyan ügyekre jönnek létre, amelyek egy bizonyos kör érdekét vagy bizonyos csoportok megsegítését szolgálják. Itt olyan sérülékeny csoportokról van szó, amelyeket az állam vagy az önkormányzat nem ér el – nyilatkozta a Hír TV-nek Wittinghoff Tamás.

A 168 Óra később össze is foglalta, mire célozhatott Szeged és Budaörs első embere. A kaposvári polgármestert érintő ügynökvád 2005-ben látott napvilágot, amikor az Index egyik fórumozója kijelentette, Szita valójában Krakus Péter fedőnéven ügynök volt a III/II-es ügyosztályon. Bár a kaposvári polgármester tagadta, hogy ő lenne Krakus, a dokumentumok ellene szólnak.

Jogszabályt sért az írás

Hajdu László (DK), a budapesti XV. kerület polgármestere nyílt levélben válaszolt Szita Károlynak. Ebben azt írta: a levélnek „semmi köze a mai magyar valósághoz, tele van hazugsággal, üres kormánypropaganda az egész. Nem ezen a hülyeségen múlik a gyerekeink jövője, hanem azon, hogy lesz-e jó oktatás, lesz-e jó munkalehetőség a számukra”.

Hajdu hangot adott annak is, hogy polgármesterként nem fog semmiféle javaslatot beterjeszteni az ügyben a képviselő-testület elé. Nem ismerek rád – írta levélben. Úgy látom, Téged is beszippantott a NER és már nem a kaposváriak érdekében, hanem kizárólag fideszes pártkatonaként dolgozol. Budapest XV. kerülete ehhez nem lesz partner – fogalmazott.

Vass Péter, Szigetvár független polgármestere szerint „túllihegett” az egész Soros György-történet. A civilek vegzálása pedig érthetetlen, hiszen közéletben dolgozóként régóta tapasztalom, hogy hiánypótló munkát végeznek. Más a véleményem Sorosról is, mint a kormánynak: egy megöregedett amerikai milliárdos, akitől nem kell félni.

Egyébként akadt olyan településvezető is, aki szerint a levélben leírtak jogszabályba ütköznek, ugyanis megvalósul az uszítás. Hasonlóképpen vélekedett a Facebookon Lattmann Tamás nemzetközi jogász is, aki szerint feljelentést lehetne tenni rémhírterjesztés vagy közveszéllyel fenyegetés miatt, s hasonló jogi lépésről írt Kaltenbach Jenő egykori ombudsman is.

Pécsett nem kérnek Sorosból

December közepén a pécsi "Soros-kampányközpont" létesítése elleni tiltakozó nyilatkozatot fogadott el a pécsi önkormányzat közgyűlése. A Nyílt Társadalom Alapítvány által mintegy 130 millió forinttal támogatott pécsi Emberség Erejével Alapítvány ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte a nyilatkozatot.

A nyilatkozatban az áll, hogy a pécsiek "megdöbbenéssel értesültek Soros György tervéről, hogy vidéki kampányközpontok (irodák) létrehozásával befolyásolni akarja életünket, döntéseinket, választásunkat". A dokumentum szerint a város lakói "ebből nem kérnek", és ezzel szemben kiállnak "a mai, Magyarországot és Európát megvédeni akaró politika mellett".

A voksolást megelőző vitában az ellenzéki képviselők tragikomikusnak, figyelemelterelésnek, értelmetlennek, méltatlannak, gyűlöletkeltőnek, hecckampánynak nevezték, valamint a pécsi lakosok fenyegetéseként értékelték a nyilatkozatot. Közülük többen azt is jelezték, hogy elutasítják az EU migránsok kötelező szétosztását célzó kvótáját, a migránsok tömeges betelepítését.

Az Emberség Erejével Alapítvány a szavazás után kiadott közleményében azt írta, hogy "a nyilatkozat teljes mértékben elfogadhatatlan". "Valótlanságra és álhírekre épül, (.) és nem csupán egy konkrét civil szervezet ellehetetlenítésére irányul, de rosszindulatú támadás a pécsi civil közösségek ellen" – fogalmazott a szervezet.

Munkatársunktól/MTI