Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Az uniós pénzek átcímkézése a Modern Városok program?

Dunaújvárosban a vidámpark, Szombathelyen egy fedett uszoda, Győrben a Nemzeti Színház, Hódmezővásárhelyen pedig egy gimnázium fejújítását jelentette be decemberben a kormány Modern Városok program keretében. Az MSZP szerint csak azt ígérték meg a helyieknek, ami uniós forrásokból egyébként is jár nekik.


A Modern városok program keretében együttesen 15 milliárd forintos beruházással kezdődhet meg egy multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas új uszoda építése Nagykanizsán – jelentette be januárban Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Pár nappal korábban Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora harangozta be, hogy valamivel több, mint 4 milliárd forintnyi hazai és európai uniós forrásból, a Modern Városok Program keretében megkezdődik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének korszerűsítése.

Ezzel szinte párhuzamosan derült ki, hogy a Modern városok program keretében, a kormány támogatásával felújítják és bővítik a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium épületét. Nem beszélve a Győri Nemzeti Színház tervezett felújításáról, valamint a dunaújvárosi Szalki-sziget és a vidámpark területének megújulásáról.

Szintén a Modern városok programban újítják fel a szombathelyi fedett uszodát – árulta el december első napjaiban Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere. Az 50 méteres nagymedence és a hozzá tatozó gépészet megújítására és egy családi wellness részleg kiépítésére több mint kétmilliárd forintot kapott a település.

Ezért még ülni fognak

Horváth István megyei jogú városok fejlesztésének koordinációjáért felelős államtitkár a programról szóló parlamenti vitanapon kijelentette, a Modern városok program előkészületei a terveknek megfelelően haladnak. Ismertetése szerint a program közel 3500 milliárd forintot tesz ki: ebből 2100 milliárd forint közútfejlesztésre és 1400 milliárd forint jóléti és gazdaságfejlesztésre jut.

Varga László (MSZP) ugyanakkor emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben komoly ígéretdömping volt a Modern városok program keretében, miközben csak azt ígérték meg a helyieknek, ami uniós forrásokból járna is nekik. Megjegyezte, hogy szeptember közepéig a 3388 milliárd forintnak alig több mint 10 százaléka érkezett csak meg – az is elsősorban uniós forrásból.

Az MSZP aggodalmát fejezte ki a balatoni fejlesztésekkel kapcsolatban is. Varga kifogásolta, hogy a 37-es út Szerencset elkerülő szakasza annak ellenére nem épült meg, hogy arra minden forrás rendelkezésre áll. Nem beszélve az M30-asról, melyet egy nemzetközi egyezmény keretében kell megépíteni, mégis beépítették a Modern városok programba.

Demeter Márta (LMP) szerint a kormány több mint hét éve szervezetten valósítja meg a korrupciós intézményrendszer kiépítését az országban, "elképesztő pénzeket nyúltak le a magyar adófizetőktől" és ezért "ülni fognak". Hozzátette, számos, a büntető törvénykönyvbe ütköző bűncselekményt követett el a kormány.

A java csak most jön

Mintegy 53 milliárd forint értékű iskola- és óvodafejlesztés valósul meg a megyeszékhelyeken a Modern városok program keretében – jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár január első napjaiban. Hozzátette: idén több pénz lesz az oktatásra, folytatódnak az iskolafejlesztések, az oktatás színvonalának javítását szolgáló intézkedések és az iskolai eszközvásárlások.

Az oktatási államtitkár ismertetése szerint 2018-ban 572 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-esköltésgvetésben. Tavalyhoz képest pedig több mint 130 milliárd forinttal több jut az oktatás fejlesztésére, ezzel eléri a 2000 milliárd forintot a teljes oktatási rendszerre fordított éves támogatási összeg.

Palkovics László megjegyezte, hogy a pedagógusok munkáját jelentős eszközvásárlások is segítik majd: a Klebelsberg Központ 14 ezer számítógépet, ugyanennyi monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort vásárolt az iskolák számára. Tavasszal várhatóan további 70 ezer informatikai eszköz - közte csaknem 46 ezer tanári és tantermi laptop és 800 tárolószekrényt adnak az iskoláknak.

Munkatársunktól/MTI