Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Az önkormányzatokra is rákényszerítik a Soros elleni kampányt

Szita Károly kaposvári polgármester kezdeményezésére, sorra hozzák meg határozataikat a képviselőtestületek, amelyben elítélik a „Soros-tervet”. Eddig csak néhány nem fideszes, városi polgármester merte keményen bírálni a módszert, amivel kampánycélokra igyekeznek felhasználni az önkormányzatokat


Szita Károly először levelet írt a polgármestereknek, majd egy január elején tartott konferencián jelentette be, hogy az önkormányzatoktól azt kérik, a helyi képviselő-testületek határozatban álljanak ki a „Soros-terv” és az illegális bevándorlók betelepítése ellen, valamint utasítsák el a migrációt szervező irodák nyitását.

Másnap már a Fidesz szóvivője Puskás Imre is arra biztatta az önkormányzati képviselő-testületeket, hogy cselekedjenek Szita ajánlása szerint.

Azzal is egyetért a Fidesz - fogalmazott, hogy a magyar településeken is lépni kell, mert a Soros-terv, a kötelező kvóta és a migránsok betelepítése veszélyeztetné a magyar falvakat és városokat.

Ha az uniós országokra kényszerítik a kötelező kvótát, a Soros-terv további pontjait, akkor a magyar településekre is megindul a migránsok betelepítése - mutatott rá Puskás Imre.

Hozzátette: a Szita Károly által szervezett konferencián egyetlen ellenzéki polgármester sem vett részt, ami azt mutatja, nincs az országban egy jobbikos, DK-s, vagy szocialista, LMP-s polgármester, aki fontosnak érezné, hogy kiálljon településéért.

Még a konferencia előtt nyilatkozott Gémesi György, Gödöllő polgármestere a Népszavának, aki azt mondta, ha kapna is meghívót, nem menne el az egyeztetésre, ugyanis nem a városvezetők dolga a menekültkérdés megoldása. Egyetlen önkormányzat sem fogadhat be saját hatáskörben menekülteket a bevándorlási hivatal engedélye nélkül, így az egész történet csak pótcselekvés. A civil szervezetekkel szemben pedig, melyek esetlegesen törvényellenesen működnek, a jogszabályok alapján kell fellépni, ám szubjektív szempontok diszkriminálni őket törvénytelen. – jelentette ki.

Ugyanitt nyilatkozott Vass Péter, Szigetvár független polgármestere, aki szerint túllihegett ez az egész Soros György-történet. A civilek vegzálása pedig különösen érthetetlen, hiszen közéletben dolgozóként régóta tapasztalja, hogy hiánypótló munkát végeznek, így megdöbbentő a megbélyegzésük. Más a véleményem Sorosról is, mint a kormánynak: egy megöregedett amerikai milliárdos, akitől szerintem nem kell félni - fogalmazott.

Még keményebben a fogalmazott a HírTV-nek Wittinghoff Tamás, Budaörs város polgármestere, aki szerint a Kádár-rendszer egykori ügynöke újra aktivizálta magát. A településvezető vérlázító uszításnak nevezte Kaposvár fideszes polgármesterének kijelentéseit. „Szita Károly, ahogy a levéltári anyagokból tudhatjuk, jó tíz éven keresztül kiszolgálta azt a rendszert, amelyet szerettünk volna meghaladni. Azt a Kádár-rendszert, amellyel kapcsolatban ők előszeretettel szoktak komcsizni, ő ügynökként szolgálta ki.” – szögezte le a budaörsi polgármester.

Hozzátette: Szita ma uszít egy olyan ember ellen, aki abban az időben és azóta is milliárdokat költ arra, hogy a demokráciát erősítse különböző országokban, így Magyarországon is. „Egyébként a Fidesz számos vezetője is Soros György pénzén tanult” – fűzte hozzá. Kiemelte, hogy ezek a civil szervezetek egyáltalán nem a menekültek bevándorlásának szervezésére jöttek létre, hanem olyan alapfeladatokat látnak el különböző településeken, mint a szegények étkeztetése, vagy éppen a tanodák működtetése, ahol nehéz helyzetben élő gyerekeket oktatnak. „Vérlázító az az uszítás, amit megenged magának ez az ember” – zárta nyilatkozatát.

Munkatársunktól/MTI/Népszava/HírTv