Június 1-jétől a posztra kiírt pályázat elbírálásáig Persányi Miklós irányítja főigazgatóként a Fővárosi Állat- és Növénykertet - erről kedden döntött a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága. Csomós Miklós, a testület fideszes alelnöke szerint nincs kinevezve Persányi Miklós az állatkert megbízott főigazgatójának.
A testület helyszíni javaslat alapján az előterjesztő Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes és Persányi Miklós távollétében, négy támogató és három tartózkodó szavazattal döntött a megbízatásról. A posztra kiírt pályázat elbírálása várhatóan három hónapig tart majd.
Csomós Miklós az MTI-nek az ülést követően elmondta, hogy jogértelmezése szerint az érvényes előírások ilyen esetben minősített többségű szavazást írnak elő. Hozzátette: úgy véli, hogy a bizottság elnöke tévedett, amikor úgy foglalt állást, hogy négy támogató szavazattal megbízták Persányi Miklóst főigazgatónak. Ehhez hat támogató szavazatra lett volna szükség - jegyezte meg.
Az ellenzék is megszavazta viszont a főpolgármester-helyettes azon indítványát, hogy több mint 13 millió forintot biztosítsanak a posztjáról május 31-vel távozó Bogsch Ilma főigazgató végkielégítésére.
A vitában arra a Csomós Miklós (Fidesz) által feltett kérdésre, hogy a jelenlegi főigazgató miért nem maradhat a posztján a pályázat elbírálásáig, Bogsch Ilma csupán annyit közölt, hogy "nem szeretne erre válaszolni".
A főpolgármester-helyettes képviselője a fideszes politikus kérdésére úgy indokolta Persányi Miklós megbízatását, hogy "nyilvánvaló, hogy Persányi Miklósnak van ebben az ügyben a legnagyobb tapasztalata mint korábbi főigazgatónak".
Persányi Miklós 1994-től 2003 májusi környezetvédelmi miniszteri kinevezéséig már főigazgatóként irányította az állatkertet. Távozásakor Bogsch Ilma lett a főigazgató, aki nyugdíjasként nyerte el a posztra kiírt pályázatot.
Bogsch Ilma főigazgatói megbízatása jövő év szeptemberéig szól, "de mivel Persányi úr minisztersége megszűnt, én úgy érzem, hogy az a legnyilvánvalóbb és a legbecsületesebb dolog, hogy átadjam neki a posztot" - nyilatkozta a távozó főigazgató.
Bogsch Ilma végkielégítésként nem az átlagkeresetének, hanem csak a személyi bérének megfelelő felmentési pénzt kap, összesen 10 millió forintot.
MTI