Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Visszatekintő - az elmúlt hetek legfontosabb hírei


03.31.

Félmilliárd forintos előleget kap a főváros az agglomerációs közlekedésre

A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésével hozzájárult ahhoz, hogy Budapest havonta 500 millió forintos előleget kapjon a kormánytól az elővárosi közlekedés bonyolításáért az év első hat hónapjában, amíg meg nem születik az átvételről szóló végleges megállapodás.


Az államkincstár belső szabályozási hiányosságait tárta fel a számvevőszék

A Magyar Államkincstárnál vagy nem adtak ki belső szabályzatot a feladatok ellátásához, vagy a kiadott belső szabályzatokat nem módosították a jogszabályok változásait követően, illetve a kincstár elnökének belső szabályozó eszközök készítésére vonatkozó utasítását nem tartották be - állapította meg egyebek közt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata, amellyel a Magyar Államkincstár közigazgatási hatósági tevékenységének és központosított illetmény-számfejtési rendszerének 2014-re kiterjedő szabályszerűségét ellenőrizte.


NFM: áprilistól indul az új, országosan egységes hulladékgazdálkodási rendszer

Április elsejétől indul az új, országosan egységes hulladékgazdálkodási rendszer, megkezdi működését a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), a lakosság szempontjából sem a díjak, sem a szolgáltatások nem változnak - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.


A Magyar Önkormányzatok Szövetsége oktatási fórum összehívását kezdeményezi

Oktatási konzultációs fórum összehívását kezdeményezi április 15-re a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), amely továbbra is aggodalommal figyeli a közoktatás körül kialakult feszült helyzetet - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.


03.30.

A közszolgálati életpályáról is szó volt az Országgyűlésben

A közszolgálati életpályáról, a földértékesítésekről, az agrártámogatásokról, valamint a földvásárlásokról is szó volt az interpellációk során, az Országgyűlés keddi ülésén.


Alulmaradt a belvárosi önkormányzat a kegyvesztetté vált milliárdossal szemben

A bíróság első körben a fővárosi Fashion Streetet kialakító cégnek adott igazat az ötödik kerületi önkormányzattal szemben. A Fidesznél kegyvesztetté vált milliárdos vállalkozó, Csipak Péter cégének 50 évre szóló közterület-használati szerződés felmondták, ezután került az ügy bíróságra, és hosszú pereskedés várható - írja az Origo.


Megszüntették a nyomozást Molnár Gyula ellen

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) abban az ügyben, melyet a Bikás parki sportcentrum magánkézbe adása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával indult még öt évvel ezelőtt - írta a Magyar Nemzet.


03.29.

EYOF 2017: kilencmilliárd forintot szán a kormány a fejlesztésekre

Több mint kilencmilliárd forintot szán a kormány a győri XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz (EYOF) kötődő infrastrukturális beruházásokra és fejlesztésekre. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.


Szociális farmok jöhetnek létre Magyarországon

Külföldön már jól működő szociális farmok jöhetnek létre Magyarországon a közeljövőben, a program célja a többi között, hogy a passzív ellátásban lévő hátrányos helyzetűeket bevonják a mezőgazdasági munkába, a helyi gazdaságba és vonzóbbá tegyék a vidéki környezetet - közölte a Szimbiózis Alapítvány vezetője az MTI-vel.


Kéményseprőket toboroz az OKF

Tizenöt megyében keres kéményseprőket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - közölte Hajdu Márton, az OKF szóvivője pénteken az MTI-vel.


Megkezdődött a pécsi 25 emeletes épület bontása

Megkezdődött a héten a pécsi magasház néven emlegetett 25 emeletes épület bontása, az abból származó törmeléket szállító első teherautó péntek délelőtt hagyta el a területet - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.


Rendkívüli lehetőséget kapott a balatoni régió

A közel 300 milliárd forintos Balaton-fejlesztési programmal rendkívüli lehetőséget kapott a régió arra, hogy megújuljon - mondta Bóka István (Fidesz) polgármester, az első hajó fogadására rendezett szezonnyitó ünnepségen Balatonfüreden, ahová a frissen átadott Siófok katamaránnal érkeztek a déli part önkormányzati vezetői, politikusai.


03.25.

Kocsis: nem született döntés, hogy a könyvhetet "száműznék" a Vörösmarty térről

A főváros tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottsága nem hozott olyan döntést, amely szerint a könyvhét rendezvényt "száműznék" a Vörösmarty térről - közölte Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere csütörtökön az MTI-vel.


Megszüntetnék a Fővárosi Biztonsági Irodát

A Fővárosi Biztonsági Iroda megszüntetéséről is dönthet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, az iroda feladatait a Főpolgármesteri Hivatal egyik főosztálya láthatja majd el a jövőben.


Megszűnhet a belvárosi női hajléktalanszálló

Megszűnhet a V. kerületi, József nádor téri, 64 férőhelyes női átmeneti hajléktalanszálló, ugyanis a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén dönthet arról, hogy felmondja az Oltalom Karitatív Egyesülettel kötött ingatlanhasználati szerződést.


03.24.

Tülekednek a települések Csányi új gyáráért

Kinek nem kéne évi 100 millió adóbevétel, és hogy 50 embernek adjon munkát a gumifeldolgozó gyár? Csaknem háromtucatnyi önkormányzat tolakodik érte.


Nagyon sok kis Klik jön majd létre?

Valódi változásról akkor lehetne beszélni, ha a kormány tárgyalna a 12 pontról, a Klik megszüntetését csak tűzoltásnak látja a PDSZ elnöke. Mendrey elmondta, ők a tiltakozás jogszerű módját választják, nem készülnek polgári...


Ne lepődjön meg, ha áprilistól ketten is kérik a szemétdíjat

Jövő péntektől egy állami cég jogosult a szemétszállítási díj beszedésére, az önkormányzatok egy része azonban megtagadta, hogy átírja a számlákat. A polgármesterek azt mondják, puszira nem adnak benzint a kukásautókba. A minisztérium a vita hevében is állítja, hogy a fogyasztót nem érheti hátrány.


Minden jobbikos vezetésű településre kiterjesztik a tiszavasári programot

A Jobbik minden általa vezetett településre kiterjeszti a Tiszavasváriban bevezetett, Rend és tisztesség nevet viselő programját - közölte Volner János, a párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Liget: fellebbez a zuglói önkormányzat a fakivágások ellen

Fellebbez a budapesti Városliget negyven fájának kivágása ellen a zuglói önkormányzat, mert szerintük az erről szóló határozat több ponton törvényellenes.


03.23.

A debreceni reptéren is emelték a terrorkészültségi szintet

A ma reggeli brüsszeli események kapcsán, Magyarországon is magas - kettes fokozatú- terrorkészültséget rendeltek el az ország nemzetközi repülőterein, így a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is - közölte az önkormányzati sajtószolgálat.


Palkovics: a Klik a jelenlegi formájában nem működik tovább

Az oktatási államtitkár szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszűnése azt jelenti, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább, de az állami fenntartás jó döntés volt és az továbbra is feltétel.


Budapesti kormánymegbízott: alapvetően törvényesen működnek a nemzetiségi önkormányzatok

Kisebb problémák vannak, de alapvetően törvényesen működnek a nemzetiségi önkormányzatok a fővárosban - közölte a budapesti kormánymegbízott az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottságának keddi ülésén.


03.22.

Emelik a gyermekek étkeztetési támogatását

További 800 millió forinttal emeli a kormány a gyermekek étkeztetésére szánt összeget, így az iskolai szünidőkben 5,3 milliárd forint áll az ingyenes étel biztosítására - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára a Magyar Időknek.


Gondok a roma önkormányzatnál

Még nem kapott hivatalos, részletes értesítést az ORÖ arról, hogy az Emmi bizonyos szabálytalanságok gyanúja miatt, eláll a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől.


Rétvári: a Klik megszűnése után is marad az állami iskolafenntartás

Noha a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszűnik, továbbra is az állam tartja majd fenn az iskolákat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.


03.21.

Lázár: elégtételt kell kapniuk a keleti megyéknek

Elégtételt kell kapniuk a keleti megyéknek, amiért az elmúlt száz évben nem fordítottak rájuk kellő figyelmet - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Gyulán, az Almásy-kastély átadásán.


Civil szervezetek tiltakoztak a Városliget fáinak kivágása ellen

Ellenzéki pártok és civilek tiltakoztak a budapesti Városliget fáinak kivágása, illetve a terület beépítése ellen pénteken.


Az NVB már dolgozik a népszavazási törvény módosításán

A Nemzeti Választási Irodánál kialakult méltatlan helyzet elkerülésére a Nemzeti Választási Bizottság már dolgozik a népszavazási törvény módosító javaslatán - reagált a Fidesz-frakció a szocialista Botka László szombati kijelentéseire.


Vagyonnyilatkozattételi eljárást kezdeményeznek Juhász Péterrel szemben

A Fidesz budapesti elnöksége hétfőn vagyonnyilatkozattételi eljárást kezdeményez az V. kerületi önkormányzatnál Juhász Péter, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnökével szemben - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, amelyen az újságírók közé ülve az Együtt politikusa is részt vett.


03.18.

Ötezer forintért kapta a három hektárt a képviselő

Jelképes áron, mindössze ötezer forintért vásárolt három hektár földterületet Felsőrajkon Vigh László, fideszes országgyűlési képviselő és családja. Az origo derítette ki, hogy a képviselő, a felesége és három gyermekük szántóföldet, erdőt és egy volt agyagbányát vásárolt.


Milliárdos óvodafejlesztést indítana Pécs

Pécs hét óvodáját és három bölcsődéjét érintő, mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztéshez szükséges pályázatokon való indulásról döntött a baranyai megyeszékhely közgyűlése csütörtökön.


Fidesz: zöldebbé válik a Városliget

A Fidesz-frakció szerint szebb, zöldebb lesz a Városliget a megújítása után.


03.17.

Beindult az önkormányzatok fantáziája a csokra

Milliókat áldoznak a költségvetésükből egyes önkormányzatok arra, hogy segítsék azokat a párokat, amelyek a családok otthonteremtési kedvezményével új lakást építenének a településen. A legkreatívabbak a Csongrád megyei polgármesterek, egymásra ígérnek, hogy őket válasszák azok, akik megfelelnek a csok és a bankok feltételeinek. Ez utóbbi egyébként nehezebb, mint sokan gondolnák.


Újpest önkormányzata újabb pert vesztett a civilekkel szemben

A Város Mindenkié csoport pert indított Újpest Önkormányzata ellen, mert az 2015. július óta nem adta ki a kerület lakásgazdálkodásáról szóló közérdekű adatokat. Az önkormányzat ellenállt, a csoport másodfokon is nyert.


Állami lesz az Erzsébet tér

Állami lesz a budapesti Erzsébet tér, miután az V. kerületi önkormányzattól az állam tulajdonába kerül az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park.


03.16.

Önkormányzatok kampánya a kvóta ellen

Mintegy 900 önkormányzat készül arra, hogy kampányoljon a kormány betelepítési kvóta-ellenes népszavazási kezdeményezése mellett - közölte Józsefváros kormánypárti polgármestere az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.


Tarlós: Budapest hivatalosan is elutasítja a kötelező betelepítési kvótát

A Fővárosi Közgyűlés következő ülésén hivatalosan is csatlakozik a kormány kötelező uniós betelepítési kvótát elutasító álláspontjához - jelentette be Tarlós István főpolgármester szombaton Budapesten, A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián.


Teljes a budai fonódó villamoshálózat

Mától Dél-Budától Óbudáig jár a 19-es és a 41-es villamos, ezzel teljessé vált a budai fonódó villamoshálózat.


03.11.

Részlegesen felelt meg a Szegedi Közlekedési Kft. az ÁSZ utóellenőrzésén

Befejezte az Állami Számvevőszék a Szegedi Közlekedési Kft. utóellenőrzését. Az ÁSZ korábban 2013-ban értékelte a közlekedési társaság közfeladat-ellátását, most pedig az akkor megfogalmazott javaslatok alapján készült intézkedési tervek utóellenőrzését végezte el. Az ÁSZ megállapította, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Közlekedési Kft. az intézkedési tervekben foglaltakat döntően - négy feladat kivételével - végrehajtotta.


Munkával törlesztenék az ORÖ-től visszakövetelt pénzt

Munkával törlesztené az Országos Roma Önkormányzattól visszakövetelt másfél milliárd forintot a testület egyik képviselője.


Lázár: a kormány mérlegeli befogadóállomások bezárását

Elsősorban a balkáni országok illegális migrációval szembeni védekezéséhez juttatna uniós forrásokat Magyarország, a kormány ugyanakkor nem zárkózik el attól sem, hogy Törökország jelentős pénzügyi támogatást kapjon - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.


Köznevelési kerekasztal: a résztvevők szerint szükség van állami intézményfenntartóra

A köznevelési kerekasztal keddi ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a korábbi önkormányzati fenntartású oktatási rendszer megbukott, ahhoz nem szabad visszatérni, helyette állami intézményfenntartóra van szükség, amelynek a struktúráját azonban ősztől át kell alakítani - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.


Lázár: 27 ezer hektár állami földet értékesítettek márciusban az árveréseken

A földárverések újraindulása óta eltelt egy hétben 27 ezer hektár állami földet adtak el 38 milliárd forint értékben - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Lázár János elmondta azt is, hogy háromezer állami pályázatbírálóra lehet szükség.


03.10.

A hivatalnokok is sztrájkon gondolkodnak

Nem volt még rá példa, de a köztisztviselők és közalkalmazottak, elsősorban az önkormányzati tisztviselők körében már akkora az elégedetlenség, hogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) sztrájkfelmérésbe kezd, és kész megszervezni, hogy a hozzá csatlakozó munkavállalók élhessenek azzal a korlátozott sztrájkjoggal, amit a sztrájktörvény és a köztisztviselői törvény számukra biztosít.


Úgy tudni az ORÖ-nél eltűnt uniós milliárdok miatt nem tesz feljelentést az Emmi

Érdekes, hogy nem kíván büntetőfeljelentést tenni az Emmi az Országos Roma Önkormányzat támogatási pénzei ügyében, de ha nem fizetnek, kész behajtani az 1,6 milliárdos összeget. A Balogh Zoltán miniszter vezette hivatal ugyanis eláll a Híd a munka világába kötött szerződéstől, és kérik vissza az eddig kifizetett támogatást a roma szervezettől.


ÁSZ: további vizsgálatok lehetnek a fővárosi közösségi közlekedési cégeknél

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt.-t hatástanulmányok készítése nélkül, működése közben, "folyamatában alakították ki". A fővárosi közösségi közlekedés ellenőrzéséről készült ÁSZ-jelentést bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a feltárt problémák miatt megkezdik az érintett társaságok további ellenőrzésének előkészítését.


03.09.

Választási csalás történhetett Terézvárosban?

Másfél évvel a 2014-es önkormányzati választás után egyre biztosabb, hogy csalás történt Budapest VI. kerületében - írta meg az Index. A baloldal már másfél éve akkor arra gyanakodott, hogy a Fidesz és Schmuck Andor pártja, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja összejátszottak.


Újra vesztett az NGM a győri bubi ügyben

Nem sértette meg a közbeszerzési szabályokat Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a közösségi kerékpárkölcsönzésre kiírt tenderen, mondta ki a Közbeszerzési Döntőbozottság (kd) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jogorvoslati kérelmére. A közbeszerzés vesztese - közös ajánlattevőként - a T-Systems Magyarország Zrt. valamint a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. volt.


Elindult a negyedik Kulturális Közfoglalkoztatási Program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) negyedik alkalommal indította el a Kulturális Közfoglalkoztatási Programot március elsejétől, amelynek keretében a Belügyminisztérium (BM) által biztosított 12,1 milliárd forint keretösszegből 8333 résztvevő foglalkoztatására nyílik lehetőség kulturális területen - mondta el Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára a keddi sajtótájékoztatón Budapesten.


Az Emmi eláll a Híd a munka világába projekttől

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keddtől szabálytalanságok gyanúja miatt eláll az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől, a kedvezményezetteknek vissza kell fizetniük a lehívott támogatási összegeket.


03.08.

Varga: a közszférában nincs különbség a nők és a férfiak fizetése között

Magyarországon a közszférában lényegében eltűnt a különbség a nők és a férfiak bére között, azonban a magánszféra és a piaci viszonyok világában ez az esélyegyenlőség még nem teljesen érvényesül - mondta a nemzetgazdasági miniszter egy hétfői budapesti szakmai fórumon.


Újraindul az együttműködés a MÁV és az önkormányzatok között

Újraindítja és kibővíti együttműködési programját a településekkel a MÁV, az első megállapodást hétfőn írta alá ünnepélyesen Dávid Ilona, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója és Pápai Mihály polgármester (Fidesz-KDNP) Gyálon, a vasúttársaság által tavaly felújított állomás épületében.


03.07.

Tarlós: önálló marad a budapesti idegenforgalom szervezése

Budapest továbbra is önállóan szervezi a főváros idegenforgalmát, ugyanakkor szorosabban együttműködik majd az állammal - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatták Budapest új logóját is.


Lázár támogatja újabb iskolák egyházi fenntartásba adását

Sikertelen vállalkozásnak nevezte az iskolák fenntartásának és működtetésének az állam és az önkormányzat közötti megosztását Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki támogatja, hogy újabb oktatási intézmények kerüljenek a történelmi egyházakhoz.


NFM: egyeztetik az országos hulladékgazdálkodási rendszer kormányrendelet tervezetét

Egyeztetik az országos hulladékgazdálkodási rendszerről szóló kormányrendelet tervezetét, egy később készülő minisztériumi rendelet pedig a közszolgáltatók működését, finanszírozását stabilizálja majd - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára pénteken Nagykanizsán.


Hetvenöt gázüzemű autóbuszt vásárolt Miskolc

Hetvenöt új, környezetbarát, gázüzemű, alacsonypadlós, MAN gyártmányú autóbusz áll menetrendszerinti forgalomba Miskolcon, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a járművek pénteki átadásán azt mondta, a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban 1500 milliárd forint jut közlekedési fejlesztésre, Miskolc polgármestere pedig úgy fogalmazott, hogy folytatják a város közösségi közlekedésének modernizálását.


IM: Az önkormányzatok kiállnak a kormány mellett

Az önkormányzatok kiállnak a kormány mellett a kvótareferendum kérdésében - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Hozzátette: a helyi lakosság tiltakozik a tervezett menekülttáborok ellen, az önkormányzatok ezért is támogatják a népszavazást.


03.04.

Rákossy: 2019-ig megvalósulhat a legtöbb uniós beruházás

A jövő év nyaráig az összes pályázatot kiírják a Magyarország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint összegű európai uniós forrás felhasználására, így a legtöbb beruházás 2019 végéig megvalósulhat - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) EU-s források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.


NFM: tornatermek, tantermek és tanuszodák épülhetnek az ország számos pontján

Tornatermek, tantermek és tanuszodák épülhetnek a nemzeti köznevelési infrastruktúrafejlesztési program keretében az ország számos pontján az elkövetkező időszakban.


03.03.

Csaltak a közmunkaprogrammal, 150 milliót követel vissza a BM

Súlyos jogsértéseket tárt fel egy belügyminisztériumi ellenőrzés a közmunkaprogramban - a közmunkásokat máshol dolgoztatták, mint ahol kellett volna, a pénzeket pedig nem forgatták vissza. A BM több mint 150 milliót követel vissza az érintett önkormányzatoktól.


Latorcai: a kormány várja a szakszervezeti és az önkormányzati oldal javaslatait a bürokráciacsökkentésre

A kormány örömmel veszi a szakszervezeti és az önkormányzati oldal részéről a bürokráciát csökkentő konkrét javaslatokat - mondta Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum szerdai plenáris ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dunaújvárosi önkormányzat: Gál Roland lemondott képviselői megbízatásáról

A dunaújvárosi önkormányzat csütörtöki tájékoztatása szerint hétfőn írásban lemondott önkormányzati képviselői megbízatásáról a gyilkossággal gyanúsított Gál Roland (Fidesz-KDNP).


03.02.

Megkezdték az ideiglenes befogadóállomás építését Körmenden

Megkezdték az ideiglenes migrációs befogadóállomás építését Körmenden a helyi rendészeti szakközépiskola területén kedd délelőtt - erősítette meg az MTI értesülését Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.


Rogán: a kormány rövidesen dönt az új turisztikai ügynökségről

A kormány már március 9-i ülésén döntést hozhat az új turisztikai ügynökség létrehozásáról, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülhet - jelentette be az Országmárka 2.0 konferencián kedden Budapesten a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere.


Czibere Károly: kedvezőek a gyermekjóléti reform tapasztalatai

Kedvezőnek nevezte a gyermekjóléti reform tapasztalatait az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Kaposváron.


Balog: több fenntartó kell a köznevelés rendszerében

Az emberi erőforrások minisztere szerint több lábra kell állítani a köznevelés rendszerét: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) központja mellett, annak decentralizálásával, önálló költségvetési szervezetekkel, mint fenntartókkal.


03.01.

Salgótarjáni választás: Fekete Zsolt baloldali jelölt lett a polgármester

Fekete Zsolt nyerte az időközi polgármester-választást Salgótarjánban vasárnap, az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Tarjáni Városlakó Egyesület közös jelöltje a szavazatok 52 százalékát szerezte meg az adatok 95 százalékos feldolgozottsága alapján.


Uniós forrásból fejlesztik a hazai folyók és tavak vízitúra-útvonalait

Európai uniós támogatásból, körülbelül kétmilliárd forintból fejlesztik és kapcsolják hálózatba a Duna, a Tisza, a Balaton és a Velencei-tó vízitúra-útvonalait, a beruházás első része a Felső-Tisza tizenöt vízitúra-megállóhelyét érinti - jelentették be a projekt konzorciumvezetője, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői, nyíregyházi sajtótájékoztatóján.