Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Tovább centralizálnák az oktatást

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter az április 28-án tartott Kormányinfón bejelentette: Palkovics László oktatási államtitkár azt kérte a kormánytól, hogy vizsgálja felül a vegyes, állami fenntartású és önkormányzati működtetésű intézményi modellt, mert az megbukott. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy jelenleg több mint 500 iskolát működtetnek önkormányzatok.


A miniszter szerint “Tiszta és egyértelmű viszonyokat kell teremteni (…), tárgyalásos alapon” – mondta, úgy foglalva állást, hogy egy rendszerre van szükség, amelyben az állam a fenntartó és a működtető.

Egyértelművé tette ugyanakkor, hogy a tankönyvpiac liberalizálására nincs szükség, se lehetőség.

Lázár János megismételte azt is, hogy az intézményfenntartásban a kormány decentralizálni készül – így a járások és a központi intézményfenntartó között tankerületek lennének, és a feladatokat, valamint a felelősséget is újraosztanák -, az iskolaigazgatókat pedig megerősíti.

Brutális beavatkozásától tart a PDSZ

A Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatójára reagálva a PDSZ közleményében azt írta: A tanárok alapvető követeléseinek durva elutasításáról tanúskodik Lázár János bejelentése, mely az eddig is nyomasztó, az oktatás színvonalát lezüllesztő, s így a jövőt eltékozló állami beavatkozás brutálissá fokozását vetíti előre.

Állami kézbe veszik a fenntartást és a működtetést, megerősítik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerepét, és továbbra sem teszik lehetővé a szabad tankönyvválasztást - sorolta aggodalmait a szervezet.

A PDSZ vezetője, Mendrey László által jegyzett közlemény szerint bizonyossá vált, hogy kormány csak az időt húzta, esze ágában sincs megfogadni a minden oldalról áradó kritikus véleményeket, a közoktatást kizárólag hatalmi, politikai, pártpolitikai síkon képes szemlélni.

Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezetének szakértője a Népszabadság megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy a joganyagot még nem láttak, a kormányzati tervek napvilágra került elemei pedig meglehetősen általánosak. Annyit azért leszögezett: a PSZ azt szerette volna, és a sztrájkbizottság erről tárgyalt is a kormánnyal, hogy azok az önkormányzatok, amelyeknél van erre lehetőség, iskolafenntartóvá válhassanak.

Ehhez képest most a kormány épp ennek az ellenkezőjét tenné: minden önkormányzattól elvenné a működtetés jogát. Ezzel egyébként az a veszély is fennáll – mutatott rá Szüdi János –, hogy az állam egyszerűen einstandolja a ma még önkormányzati tulajdonú épületeket.Ami a 2018-ra ígért Nemzeti alaptantervet illeti: az oktatási szakértő szerint már most kétséges, hogy milyen lesz ez a szakmai anyag, ha ilyen rövid idő alatt akarják „összedobni”. A PSZ szerint egyébként szükségtelen új alaptantervet készíteni, hiszen az előző ciklusokban kidolgozott alaptanterv tökéletesen megfelel az elvárásoknak.

Nyílt levél Lázár Jánosnak

Dömsödi Gábor, Pásztó független polgármestere nyílt levelet intézett Lázár Jánoshoz, amelyben többek között azt írja:

„Nem kívántam rendszert csinálni abból, hogy leveleket írok az ország vezetőinek, de úgy látom a nagy rohanásban nincs idejük megfontolni a felmerülő ötleteiket. Én, meg itt ülök egy kisvárosban, és ráérek végiggondolni a beharangozott döntések következményeit is.

Itt van most ez az iskola üzemeltetés ügy. Vagyis ennek az elvétele az önkormányzatoktól.
Na, ezt sürgősen el kéne felejteni!

Nem is értem Önt, hiszen volt polgármester, ismernie kéne a működési mechanizmust.

Az alaphelyzet az, hogy nincs pénz. Sem az államnál, sem az önkormányzatnál. (Tudom, amire akarják, arra van, de most az oktatásról van szó.) Tehát nincs pénz helyben sem, de a polgármester és a képviselő-testület eljár az iskolákba, ünnepségekre, tanévnyitóra, jótékonysági bálra stb., és látják, hogy a WC rettenetes, a mosdó is, a tornaterem zuhanyozójáról már nem is beszélve. Hallják, hogy a padláson turbékolnak a galambok, és mivel hiányos a tetőcserép, szabadon ki- és beröpködnek. Ha meg már ott vannak, akkor gyűlik az ürülék. Most takarítottunk ki 560 (!) - igen, ötszázhatvan - 120 literes zsákkal a padlásról. Megtehettük, mert visszavettük az iskola üzemeltetését a KLIK-től, és ezzel sok pénzt spóroltunk. Ők ezt az alapvető dolgot eddig nem tették meg. Ahogy mást sem, mert szinte alig költöttek a karbantartásra.

Tőlünk viszont évi 80 millióval többet kértek el, mint amit az üzemeltetésre fordítottak. Nem az a baj, hogy a KLIK vezetője rossz ember. Jó szándékú ő, csak nem döntéshozó. Nincs olyan jogosítványa, mint egy testülettel támogatott polgármesternek. Nem csoportosíthat át pénzt máshonnan, mondván, hogy a gyerek a legfontosabb. De az önkormányzat megteheti ezt. Ezért az önkormányzat a jobb gazda.

Azt nem feltételezem, hogy a Kormány ezzel az intézkedéssel akar pénzt elvonni az önkormányzatoktól, tehát csak arról lehet szó, hogy nem gondolták végig ezt a folyamatot.
De gyorsan meg kéne tenni. Mi például mindent egybevetve 40 millió forintot költenénk idén az iskolák felújítására. De ha visszaveszik, akkor ki fogja ezt a pénzt rákölteni az intézményekre és főleg mikor? Mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan, azonnal döntenünk kell, ehhez azonban Önöknek meg kell nyugtatniuk az önkormányzatokat! Hogy javítani és nem tovább rontani akarják az iskolák jelenlegi helyzetét – fejezi be levelét a polgármester.

Munkatársunktól