Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Korrupciós kockázatok a helyi önkormányzatoknál

Az önkormányzatoknál növeli a korrupció kockázatát, hogy egyre magasabb az európai uniós támogatások felhasználásának aránya - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egyik legutolsó jelentésében.


Az Állami Számvevőszék az egész magyar közszférára kiterjedő Integritás projektje keretében ütemezetten hozza nyilvánosságra a 2015. évi intézménycsoportos elemzések eredményeit honlapján, illetve az Integritás Portálon. Az integritás felmérés keretében az ÁSZ a költségvetési szervek korrupciós kockázatoknak való kitettségét, valamint az azzal szembeni ellenálló-képességüket, azaz a kontrollok kiépítettségének állapotát tárja fel. Ennek keretében készült el a helyi önkormányzatok intézménycsoport elemzése.

A költségvetési szervek integritásának felmérését 2011. óta évente elvégzi az ÁSZ, aminek eredményeként összefoglaló tanulmány és intézménycsoportonkénti elemzések készülnek. Az intézménycsoportos elemzések célja, hogy hozzájáruljanak a felmérésben résztvevő intézmények integritásának erősítéséhez. Ennek érdekében az elemzés alapján összevethetők az egyes intézmények saját kockázatai és kontrolljai az intézménycsoportjukra jellemző értékekkel, illetve azonosíthatók a kontrollok területén észlelt hiányosságok.

A felmérésben résztvevő önkormányzatok és hivatalok száma a korábbi évekhez viszonyítva folyamatosan növekvő tendenciát mutat – az első felméréshez képest a résztvevők száma több mint kétszeresére nőtt – 2015-ben évben már 1119 kérdőív érkezett vissza. Az elemzésben kizárólag a homogén sokaságnak tekinthető (városi és községi önkormányzatok) helyi önkormányzatok kérdőíveit vizsgáltuk, az elemzett önkormányzatok száma így összesen 858 volt.

A helyi önkormányzatok intézménycsoport indexértékei alapján megállapítható, hogy mindhárom tényező (eredendő veszélyeztetettség, korrupciós veszélyeztetettséget növelő tényezők, illetve a kontrollok) meghaladja az összes válaszadóra számított indexeket, amit az intézménycsoport sajátosságai magyaráznak.

A helyi önkormányzatok eredendő kockázatai közül kiemelkedneik a jogalkotáshoz és a hatósági jogalkalmazáshoz kapcsolódó feladatok. Az előbbinél ki kell emelni a jogszabályok kezdeményezéséhez és véleményezéséhez kapcsolódó, az utóbbinál pedig az engedélyezésre, a kötelezésre, a hatósági nyilvántartás vezetésére irányuló hatásköröket kell kiemelni. Emellett fel kell hívni a figyelmet a háttér- és alárendelt intézmények meglétéhez kapcsolódó eredendő kockázatokra is.

A kutatás eredményeként megállapították: növeli a veszélyeztetettséget az önkormányzatoknál, hogy az intézmények mintegy 40 százalékánál legalább egyszer előfordult olyan közbeszerzés, ahol háromnál kevesebb ajánlattevő vett részt, illetve ugyanaz a pályázó háromnál többször nyert - tartalmazza a Korrupciós kockázatok a helyi önkormányzatok intézménycsoportban 2016 elnevezésű dokumentum.

A tájékoztatás szerint ugyanakkor mérsékli a korrupciós kockázatot a belső szabályozások kiépítésének erősödése, illetve az összeférhetetlenség kérdéskörét valamilyen formában szabályozza a szervezetek döntő hányada.

A speciális korrupcióellenes rendszerek és eljárások körében azonban még mindig alacsony az etikai kódexszel rendelkező, a közérdekű bejelentéseket és a külső panaszokat kezelő rendszert működtető, a korrupciós kockázatelemzést, a munkahelyi rotációt alkalmazó szervezetek aránya.

Az ÁSZ szerint alacsony azon szervezetek aránya is, amelyeknek van szabályzatuk az ajándékok, az utaztatás, a meghívások elfogadásának feltételeiről vagy a szervezeten belüli közérdekű bejelentők védelméről.

A közbeszerzésekhez kapcsolódó kontrollok közül kiemelték a külső szakértő alkalmazásának feltételeire vonatkozó szabályozást, amely a jelentés szerint a közbeszerzési eljárásban tanácsadó szolgáltatásait igénybe vevő intézmények döntő többségénél hiányzik.

Munkatársunktól/MTI