05.31.
A fővárosi önkormányzatok kérik vissza az iskoláikat, mivel szerintük Klik jövő januárig nem tud felkészülni az üzemeltetésre. A Budapesti Önkormányzatok szövetsége nem támogatja az EMMI oktatás átszervezésére vonatkozó törvényjavaslatát. |
A költségvetési bizottság elfogadta az összegző módosító javaslatot |
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló összegző jelentést és döntött az összegző módosító javaslat benyújtásáról. |
A 2017-es költségvetés tervezetében 66 milliárd forinttal több állami forrás jut a kulturális ágazatnak, többek között a folytatódó kulturális infrastruktúra-fejlesztésnek és a növekvő fesztiváltámogatásnak köszönhetően - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára egy hétfői sajtóbeszélgetésen. |
05.30.
Rétvári: a kormány számára kiemelt felelősség a szenvedélybetegségek komplex kezelése |
A kormány számára kiemelt felelősség a szenvedélybetegek komplex kezelése, ezért a prevenció, a büntetőjog és a rehabilitáció területén is fontos döntések születtek az elmúlt években - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az Emberbarát Alapítvány budapesti szakmai konferenciáján. |
A MÖSZ és civilek elfogadhatatlannak tartják az iskolák államosítását |
Elfogadhatatlannak tartja az önkormányzati működtetésű iskolák államosítását a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), a Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék Mozgalom, ezért felszólították a kormányt, hogy mondjon le erről a tervéről. |
Sehol sem áll le a szemétszállítás, az ezzel kapcsolatos hírek teljesen alaptalanok és felelőtlenek; a közszolgáltatás folyamatos ellátását jogszabályi garanciák biztosítják - közölte a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (NHKV Zrt.) pénteken az MTI-vel. |
Palkovics: a régiók helyzetét javítják az egyetemi közösségi képzőközpontok |
Magyarország versenyképessége szempontjából mindig is meghatározó volt, hogy miként tudott megélhetést és továbbtanulást biztosítani a vidéken élők számára, és a régiók versenyhelyzetének javítását szolgálják a szeptemberben induló egyetemi közösségi képzőközpontok is - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára szombaton a Zala megyei Felsőrajkon. |
05.27.
A Nemzetgazdasági Minisztérium az Alföldi Tej Kft. 748 millió forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztéséhez, 260 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a nagyvállalati beruházási támogatás (nbt) keretében. A debreceni beruházás eredményeként a cégnél 27 új munkahelyet hoznak létre. |
Budavári Önkormányzat: a Ruszwurm továbbra is cukrászdaként működik tovább |
A Budavári Önkormányzat szerint a továbbiakban is cukrászdaként fog üzemelni a várban több mint 180 éve működő Ruszwurm cukrászda. A bérlő szerint a kerület polgármesterének személyes bosszúja, hogy bezáratták a cukrászda teraszát. |
Megérkezett a 3-as metró első felújított szerelvénye Budapestre |
Megérkezett a 3-as metró első felújított szerelvénye Budapestre - olvasható a főváros honlapján, a Budapest Portálon. |
A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) azt kéri, hogy a szakmai irányításon kívül az iskolafenntartással összefüggő minden feladat kerüljön vissza azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyek erre vállalkoznak. Az érdekképviselet tárgyalóasztalhoz hívja Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét. |
05.26.
Az adóhatóság költségvetési csalás gyanújával indított büntetőeljárást. Elsőként a Romnet hírportál számolt be arról, hogy az állami támogatás az ORÖ intézményein keresztül vándorol magánzsebekbe. |
Oktatási államtitkár: 55 milliárd plusz az iskolák állami kezelésbe vételére |
Ötvenöt milliárd forinttal emeli a költségvetés kiadásait, hogy jövőre minden közoktatási intézmény állami fenntartásba-kezelésbe kerül, de ha további forrásokra lesz szükség, a kormány azt is biztosítja - mondta el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában az oktatásért felelős államtitkár. |
Fidesz: 10 milliárdos lehet a tankerületi központok költségvetése |
Az önkormányzatok kaphassák vissza az iskolafenntartói és -működtetési jogosultságot! - kérte az LMP vezérszónoka szerdán a parlamentben az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításának általános vitájában, amelynek végén elhangzott az is: a működtetés állami kézbe vételéhez 55-60 milliárd forint szükséges. |
05.25.
A gyermekétkeztetési program finanszírozására a jövő évi költségvetésben a tervek szerint az ideinél 2,2 milliárddal több, 74 milliárd forint jut - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Budapesten egy szakmai konferencián. |
Az önkormányzati törvény módosításával központi adattár létrehozásáról döntött a parlament, és eldőlt az is, hogy az állami tisztviselők illetménye az előmenetelhez kapcsolódóan és sávosan emelkedik a jövőben. A szférában átlagosan 30 százalékos béremelés valósul meg. |
Az önkormányzatok gazdasági adatainak elemzése és az egységes adatszolgáltatás érdekében központi adattár létrehozásáról döntött a parlament a kormány kezdeményezésére kedden. |
A Normafa mintegy 380 hektáros területét lefedő kerületi építési szabályzat megalkotásáról, valamint a Tamási Áron iskola további bővítéséhez szükséges pénzügyi keret biztosításáról is döntött az önkormányzat képviselő-testülete. A testületi ülésen az új budai sürgősségi centrummal kapcsolatos tervekről is szó esett: a kormány elképzeléseit dr. Cserháti Péter miniszteri biztos ismertette. |
Maradnak a milliók: nem viszi el az állam az idegenforgalmi adót |
A Balatonnál kúrtaxaként ismert idegenforgalmi adót az önkormányzatoknál hagyja az állam - válaszolta megkeresésünkre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kommunikációs irodája. |
A megyei jogú városok elkötelezettek a korrupció elleni fellépésben, valamint a korrupciós helyzetek megelőzésében, ezért minden eszközzel ösztönözzük az önkormányzati tulajdonú cégeket az Állami Számvevőszék felmérésében való részvételre - mondta Kaposvár polgármestere. |
05.24.
Idén 55 önkormányzat érdemelte ki a Kerékpárosbarát Település címet. Megyénkből Szarvas és Békéscsaba a megtisztelő cím mellé a kategóriagyőzteseknek járó különdíjat is megkapta. Az abszolút győzelmet a békési megyeszékhely szerezte meg. |
Az európai baloldal új terve alapján a kormányokat megkerülve, a betelepítésre nyitott önkormányzatokkal állapodna meg az Európai Bizottság a migránsok betelepítéséről - Hollik István szerint. |
Egy hónappal meghosszabbította az adóhatóság az Országos Roma Önkormányzat elleni nyomozás határidejét - írja a Romnet.hu. |
Novák: a családok 243 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre |
A magyar családok 243 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre, mint az idén, a családtámogatások így összességében 1743 milliárd forintra emelkednek a 2017. évi költségvetésben - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. |
05.23.
Ombudsman: maradt még módosítani való a szociális gyermekétkeztetésben |
Az ombudsman szerint január elsejével kedvező változások léptek életbe a szociális gyermekétkeztetésben, de még mindig szükség lenne módosításokra. |
Palkovics: 55 milliárdot költenek az önkormányzatok az oktatási intézmények működtetésére |
Jelenleg 55 milliárd forintot költenek az önkormányzatok az oktatási intézmények működtetésére - közölte pénteki online fogadóóráján Palkovics László, hangsúlyozva: az állam biztosítani fogja a fenntartáshoz és működtetéshez szükséges forrásokat. |
Tasó: az országos kerékpárhálózatok összekapcsolásán dolgozik az NFM |
Az országos kerékpárhálózatok összekapcsolásán, valamint egy kelet-magyarországi bringakör létrehozásán dolgozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) - közölte a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár pénteken Nyíregyházán, a kerékpárosbarát település és munkahely pályázat díjátadó ünnepségén. |
Tarlós István szerint a kormány részéről fel kellene oldani az ellentmondást a 3-as metró pótlóbuszainak ügyében. |
Állami tisztviselőkről dönt és oktatási átszervezésről vitázik a parlament |
Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A parlament kedden új törvényt alkothat az állami tisztviselőkről, szerdán a kormány oktatási átszervezéséről kezdhet tárgyalni, utolsó ülésnapján pedig az offshore elleni fellépésről tart vitát ellenzéki kezdeményezésre. |
05.20.
A nagyobb távközlési cégek mellett már az önkormányzatok is egyre több forrást biztosítanak ingyenes közwifi-szolgáltatásokra. |
Teljes káosz lesz az ősszel életbe lépő új oktatási rendszer - véli az önkormányzatok szövetségének elnöke, a Pedagógusok Szakszervezete pedig kételkedik abban, hogy a sok kis Klik hatékonyabb lenne az eddigi egynél. |
Hinnünk kell abban, hogy saját régiónk és kultúránk üzenete hangsúlyossá válhat az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kapcsán - jelentette ki Hoppál Péter csütörtökön Pécsett, a 2023-as magyar EKF-programra való felkészülést segítő kétnapos nemzetközi konferencián. |
Elkészültek a római-parti védmű tervei, a mobilgát építése miatt mindenképpen fákat kell kivágni - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten. |
05.19.
Másodfokú, jogerős végzésével helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék korábbi végzését, melyben a Fővárosi Önkormányzatot ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a Mahir reklámeszközeinek bontásától. |
Kétórás sztrájkot jelent be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete az önkormányzatoknál június 22-ére. Harmincszázalékos béremelést követelnek. |
Sipos: a vegyes fenntartású oktatási intézményekben volt a legtöbb probléma |
A köznevelési helyettes államtitkár szerint a legtöbb probléma az elmúlt időszakban a vegyes fenntartású oktatási intézményekben volt. |
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, a területrendezési tárgyú javaslat négy törvényt módosít: a területfejlesztésről és területrendezésről szólót, az országos területrendezési tervre vonatkozót, és két kiemelt terület, a Balaton kiemelt üdülőkörzet és a budapesti agglomeráció területrendezéséről szóló jogszabályt. |
Új menekültelosztási módszert javasolnak európai szociáldemokraták |
Új menekültelosztási módszert javasolnak európai szociáldemokrata politikusok, az elképzelés szerint a menekültek befogadásáról nem uniós tagállami kormányokkal, hanem önkormányzatokkal kellene megállapodni - írta szerdán a Die Zeit című német hetilap. |
05.18.
Ötvenkét település 100 hektárnyi földterületén vetették el ezekben a hetekben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában nyert - összesen több millió forint értékű - zöldség vetőmagokat. |
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tett az ORÖ az Út a szakmaválasztáshoz című uniós program keretében beszerzett táblagépek ügyében. |
A jövő évi költségvetési törvény javaslatcsomagjában lapul egy módosítás, amely a köznevelési törvényt érinti. Eszerint a jövőben az alternatív intézmények számos tekintetben eltérhetnek a települési önkormányzatok és az állam által fenntartott nevelési-oktatási intézményektől, de az eltérésnek többletszolgáltatásként kell megjelennie a pedagógiai programban. |
05.17.
Költségvetés: több mint 800 módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők a jövő évi büdzséhez |
Több mint 800 módosító indítvány érkezett a csütörtök délutáni határidőig a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz, a változtatások döntő többségét az ellenzék kezdeményezte, a legaktívabb, több mint 600 javaslattal a Jobbik volt. |
Az alternatív kerettantervek megőrzését kéri az alapítványi iskolák egyesülete |
A Magyar Waldorf Szövetség és az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete levélben kéri a jövő évi költségvetési törvénytervezetet megalapozó javaslat azon pontjainak megváltoztatását, amelyek véleményük szerint az alternatív kerettantervek lehetőségének megszüntetését célozzák. |
Czibere: több mint négymilliárd forint gyermekotthonok kiváltására és korszerűsítésére |
Több mint négymilliárd forintot fordítanak nagy gyermekotthonok kisebb lakásotthonokra történő kiváltására és korszerűsítésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán, sajtótájékoztatón. |
Lezárult a 4-es metróhoz kapcsolódó buszhálózatról szóló egyeztetés |
Lezárult a 4-es metróhoz kapcsolódó autóbusz-hálózatról szóló javaslat társadalmi egyeztetése, ezért június 4-étől változások lesznek a pesti oldalon a Rákóczi út, a budai oldalon pedig többek között Gazdagrét, Őrmező, Kelenvölgy, Kelenföld, Budafok, Budatétény és Nagytétény térségének közlekedésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. |
05.13.
Mészáros: budapesti érdek is a magyar buszgyártás támogatása |
Budapesti érdek is a magyar buszgyártás támogatása - mondta a MABI-BUS Kft. anyavállalata, az evopro-csoport elnök-tulajdonosa a 3-as metró felújítása miatt kiírt buszbeszerzéssel kapcsolatban az MTI-nek szerdán. |
Kvótareferendum: az MJVSZ abban bízik, hogy a települések a részvételre buzdítanak |
A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) reméli, hogy a városok és községek arra biztatják a lakosságukat, vegyenek részt a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazáson, és azon támogassák a kormányt a kényszerbetelepítések ellen. |
Lezárta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó Kft., az egri EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt., a Komáromi Távhőszolgáltató Kft. és a Móri Hőtermelő- és Szolgáltató Kft. ellenőrzését - közölte a számvevőszék csütörtökön az MTI-vel. |
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a következő időszakban elfogadandó nemzeti közlekedési stratégia célja a tömegközlekedés minőségének javítása, olyan átalakítás, amely élhetőbbé teszi az országot. |
05.12.
Sajnos vannak olyanok, akiknek a végső búcsúztatását egyéb lehetőség hiányában az önkormányzatok finanszírozzák. A köztemetés mellett egy lehetőség lenne a szociális temetés, amelynek bevezetését évek óta halasztják. |
Most készítik a késedelmes állami/önkormányzati uniós projektek végső (fekete)listáját, így egyelőre még nincs teljes kép, de a 2007-2013-as források késedelmes felhasználásáért korábban beígért kemény retorziók változatlanul érvényesek - ezt jelezte a témában a Portfolio megkeresésére a Miniszterelnökségi Sajtóiroda. A legutóbbi állapot alapján akár sokmilliárdos uniós támogatás-visszafizetés sem zárható ki. |
Varga: kiszámíthatóság és biztonság jellemzi a jövő évi büdzsét |
A nemzetgazdasági miniszter szerint kiszámíthatóság és biztonság jellemzi a 2017-es központi költségvetést, amely az adócsökkentés és az otthonteremtés büdzséje is. |
NFM-államtitkár: toleranciára és tiszteletre van szükség a közlekedésben |
A tolerancia és a tisztelet kell, hogy meghatározza a mindennapokat a közlekedésben is - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán, Budapesten a Közlekedési kultúra napja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. |
05.11.
A fővárosi önkormányzat a tízmilliárd forintos uniós támogatáshoz további 2,7 milliárd forintot tenne hozzá a megvalósítás érdekében. |
Elvinné a kormány az önkormányzatok számlavezetését a kincstárhoz |
A kincstárhoz térítené át az állam az önkormányzatok számláit. A fejlesztés folyik, de nem lesz könnyű felvenni a versenyt a bankokkal. |
Czibere: nem lehet szolidáris társadalmat építeni szociális biztonság nélkül |
Nem lehet szolidáris társadalmat építeni szociális biztonság nélkül, ennek alapvető feltétele a szociális, a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi szolgáltatások megújítása és a szociális szférában dolgozók megbecsülése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Szombathelyen, a 20. szociális hét megnyitóján. |
05.10.
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. átvilágítja, kedvező benyomása esetén pedig meg is veszi a távfűtéssel foglalkozó Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.-t (HVSZ). Erről az ENKSZ az érintett társággal, illetve a Hódmezővásárhely önkormányzatával írt alá szándéknyilatkozatot. |
Tarlós: a lehetőségekhez mérten a jövőben is támogatják a Budapesti Fesztiválzenekart |
A Budapesti Fesztiválzenekar a főváros anyagi kereteinek megfelelően kap majd támogatást a jövőben is, az idei hatvanmillió forintot megkapják - erről Tarlós István főpolgármester beszélt az ATV hétfői Start című műsorában. |
05.09.
Lázár: az Európai Bizottság kész megállapodni a paksi beruházásról |
Az Európai Bizottság megfelelő jogi és pénzügyi garanciák mellett kész megállapodni a paksi atomerőmű-bővítési beruházás megvalósításáról - értékelte a hét első felében Brüsszelben folytatott tárgyalásait a Miniszterelnökség vezetője. Lázár János bejelentette: megszületett szerdán a döntés az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átszervezéséről. |
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatója szerint 2015-ben emelkedett a rendőrség bizalmi indexe. |
05.06.
Több önkormányzati szövetség nem támogatja az iskolák teljes államosítását |
Több önkormányzati szövetség is elfogadhatatlannak tartja a kormány tervét, amely szerint teljesen állami kézbe vennék az iskolákat, és azonnali konzultációt kezdeményeznek az oktatásért felelős tárca vezetőjével. |
Ebben az évben 130 millió forintra pályázhatnak rászoruló családok a szociális földprogram keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Hajdúszováton, a programba több éve bekapcsolódott roma család portáján tartott sajtótájékoztatóján. |
Pogácsás: a szegényebb önkormányzatok előnyt élveznek a fejlesztési pályázaton |
A szegényebb, gyengébb adóerő-képességű önkormányzatok előnyt élveznek azon a pályázaton, amelyet az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására írtak ki - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. |
Kilenc jelölt indul az időközi önkormányzati képviselő-választáson Dunaújvárosban |
Kilenc jelölt indul a június 5-ére kitűzött időközi önkormányzati képviselő-választáson Dunaújvárosban, a voksolást azért kell megtartani, mert a 4. számú egyéni választókerületben lemondás miatt megüresedett a mandátum. |
Balog: sikeres volt a köznevelési kerekasztal működésének első időszaka |
Sikeres volt a köznevelési kerekasztal működésének első időszaka - értékelt Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten. A tárca vezetője a kerekasztal ülése előtt bejelentette: 57 tankerületi központ jöhet létre. |
05.05.
Elrejtenék az önkormányzati cégek üzleti adatait a nyilvánosság elől |
Varga Mihály egy friss törvényjavaslata szerint nem lennének megismerhetők a köztulajdonban lévő társaságok, vagyis az állam vagy egy önkormányzat által többségi befolyással irányított bizonyos cégek adatait, ha azok nyilvánosságra hozatala sértheti a cég érdekeit. |
Elhivatott településvezetőkön múlik a klímaváltozás hatékony kezelése |
Több mint 140 önkormányzati vezető, döntéshozó, helyi civil vett részt az Energiaklub hatnapos képzésén, amely az éghajlatváltozás hatásainak települési szintű kezelésére készítette fel a résztvevőket. |
Indul az idei tanyafejlesztési program, amelyre 725 millió forint jut - jelentette be a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. |
05.04.
Gémesi György méltatlannak tartja, hogy ma Magyarországon szinte mindenki működtethet iskolát, csak az önkormányzatok nem. Többe fog kerülni az iskolák teljes államosítása, mint amennyiből a rendszer most működik Gémesi György szerint. |
Idén is 12,5 milliárd jut az adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatoknak |
Idén is 12,5 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztésekre az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatoknak - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. |
Költségvetés: a nemzetiségek mintegy 2,5 milliárdos támogatási növekedést szeretnének elérni |
Mintegy 2,5 milliárd forintos támogatási növekedést szeretnének elérni a jövő évre vonatkozóan a nemzetiségiek, ennek érdekében módosító javaslatot nyújt majd be az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottsága a 2017-es költségvetéshez. |
05.03.
Bitay: a kormány célja továbbra is a családi középbirtokok megerősítése |
A kormány célkitűzése továbbra is a magyar családi középbirtokok megerősítése, annak ellenére, hogy az ellenzék az állami földek értékesítésével kapcsolatban valótlanságokat állít és rossz színben kívánja azt feltüntetni - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. |
ÁSZ: nem a legfontosabb célok elérését segítették a 2006-ban kidolgozott uniós pályázati lehetőségek |
Az uniós pályázati lehetőségeket 2006-ban nem úgy dolgozták ki, hogy a fejlesztési terv legfontosabb céljait, a munkahelyteremtést és a gazdaság felpörgetését el lehessen érni - idézte fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló hétfői politikai vitanaphoz kapcsolódó tájékoztatójában. |
Palkovics: az önkormányzatoknál nincsenek megfelelő szakemberek az intézményfenntartásra |
Az önkormányzatoknál nincsenek megfelelő szakemberek, akik irányítani tudnák az oktatási intézmények működtetését, ezért nem adja vissza az állam a fenntartás feladatát - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára a TV2 Mokka című műsorában kedden. |
05.02.
Nincs egyetértés a zuglói képviselő-testületben a Liget projektről |
Karácsony Gergely (PM) XIV. kerületi (zuglói) polgármester szerint vétója alapján a képviselő-testület mégsem támogatja a Liget Budapest beruházást, a kerületi Fidesz-frakció azonban azt közölte, hogy a polgármester rosszul értelmezi a csütörtöki ülésen elfogadott határozatot. |
Ombudsman: javulnak a hajléktalanok téli ellátásának körülményei |
Az ombudsman szerint javulnak a hajléktalanok téli ellátásának körülményei, de továbbra is vannak problémák. |
Biztosan megépül a római-parti védmű, a partrendezési tervekről a nyáron tájékoztatni fogják az ott élőket - közölte Tarlós István főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján. |
Varga: a nemzeti buszgyártás fellendítésére állami megrendelésekre van szükség |
A nemzeti buszgyártás fellendítésére állami és önkormányzati megrendelésekre van szükség - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Origo hírportálnak nyilatkozva. |
Az önkormányzati köztisztviselők béremelését követeli az MKKSZ |
Az önkormányzati köztisztviselők bérének 2016. október 1-jei hatállyal, bruttó harminc százalékos emelését követeli a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), amely szombati kongresszusán sztrájk előkészítő bizottságot alakított. |