Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információszabadság törvényt!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Párhuzamos valóságok a közoktatásban

Noha a kormány szerint az önkormányzati fenntartású iskolarendszer átalakítása „közös nemzeti érdek”, az érintettek szerint „totális államosítás” zajlik a közoktatásban. Ráadásul kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a szakképzés területén működő alapítványi iskolákat is integrálná az állami szakképző centrumokba.


Szinte már az összes érdekképviselettel tárgyalt a kormány az iskolák átvételéről, az oktatásért felelős államtitkárság Tarlós István főpolgármesterrel mint a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnökével már tárgyalt, a BÖSZ-szel pedig hamarosan további egyeztetéseket folytat - közölte az államtitkárság.

A központi költségvetésből oktatásra fordított összeget ezentúl nem az önkormányzatok kapják, hanem az állam fordítja az iskolákra. A kormány ugyanakkor továbbra is számít az önkormányzatok együttműködésére és tapasztalatára, hiszen közös nemzeti érdek, hogy a lehető leghatékonyabban működő rendszert hozzák létre - írták.

Jelezték: a kormány arra törekszik, hogy minden településen garantált minőségű oktatást kapjanak a gyermekek. Ahogy abban a köznevelési kerekasztal résztvevői is egyetértettek, az iskolák vegyes - önkormányzati és állami - fenntartása nem váltotta be a reményeket. Az önkormányzati fenntartású iskolarendszer korábban megbukott, eladósította és csaknem csődbe vitte a településeket.

Megmarad a polgármesterek felelőssége?

A polgármesterek felelőssége azt követően is megmarad a településükön tanuló diákok és az ott dolgozó pedagógusok iránt, hogy az állam átveszi a közoktatási intézmények fenntartását - jelentette ki Kaposvár polgármestere. Szita Károly (Fidesz-KDNP) azt mondta: továbbra is ugyanúgy támogatja majd a kaposvári diákokat.

A fenntartói viszonyok ugyanakkor egyértelműbbek lesznek azzal, hogy az állam attól a 485 önkormányzattól is átveszi az iskolaépületeket, amelyek eddig maguk kezelték az ingatlanokat. Mostantól világos lesz, ki a felelős a számlák befizetéséért - jegyezte meg.

Szita Károly a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában megjegyezte: bár a mostani döntéssel egyetért, az anyagi források előteremtésének módszerével ugyanakkor nem teljesen. Jelen állás szerint az összes önkormányzattól kér a kormány egy bizonyos összeget, hogy legyen egy kerete az iskolák fenntartására.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szerint ötvenöt milliárd forinttal emeli a költségvetés kiadásait, hogy jövőre minden közoktatási intézmény állami fenntartásba-kezelésbe kerül, de ha további forrásokra lesz szükség, a kormány azt is biztosítja - mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában az oktatásért felelős államtitkár.

Zsákutcába vitték az oktatást

A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke mind az iskolák fenntartását, mind a működtetését az önkormányzatokra bízná. Karácsony Gergely szerint azonban a kormány ehelyett "gázt ad", miután zsákutcába vezette a közoktatást. Zugló polgármestere szerint az iskolabezárási szándék kiolvasható abból, hogy a jövő évi költségvetés nem tartalmaz elegendő forrásokat az intézmények számára, holott azok elvesztik azokat a pénzeket, amelyeket eddig az önkormányzatoktól kaptak.

Az MSZP szerint a kormány ebek harmincadjára juttatja az oktatást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átszervezésével. Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke azt mondta: ötszáz önkormányzattól elveszik az iskolákat, összesen több mint ezerötszáz telephelyet, ezek állapota pedig még jobban leromlik majd, mert rossz gazdájuk lesz az állam - mondta az ellenzéki politikus.

Ikotity István, az LMP képviselője olyan iskolafenntartói modell kialakítását javasolja, ahol az arra hajlandó és alkalmas önkormányzatok ismét maguk irányíthatják intézményeiket. Bírálta, hogy a kormány ehelyett további államosításra készül. A politikus sajtótájékoztatóján annak adott hangot: a kormány "tovább tolja a biciklit rossz irányba", folytatja az oktatás államosítását, annak ellenére, hogy többször elismerte annak bukását.

A Tanítanék mozgalom szerint "totális államosítást" terveznek a közoktatásban, a szerveződés a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, az oktatási államtitkárnak és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének címzett nyílt levelében azt írta, hogy figyelmen kívül hagyják az önkormányzatiság elvét is, ahol a helyi közösségek dönthetnek intézményeikről az ott élők igényeinek megfelelően.

Önkormányzati társulás a megoldás?

A Magyar Liberális Párt (MLP) azt szeretné elérni, hogy a települési oktatási intézmények működtetésére önkéntes alapú önkormányzati társulások jöjjenek létre - közölte a párt ügyvivője egy nyíregyházi fórumon. Bősz Anett elmondta, ez a javaslat a jelenlegi financiális állapotok mellett "utópisztikusnak" tűnik, de ez egyben politikai deklaráció is, amit a Fidesz nem fog támogatni.

Sem a Klik, sem a 2010 előtti oktatási állapotok visszarendezése nem megoldás - mondta a fórumon Bősz Anett. Az MLP ügyvivője kifejtette, a korábbi oktatási minisztériumok működése "gúzsba kötött tánccá" változott, amikor az iskolák működtetéséhez nem kaptak elegendő pénzt a mindenkori pénzügyminisztertől.

A cél egy vegyes oktatási rendszer megvalósítása, amelyben az állam a kistelepülések önkormányzatai számára regionális - járási vagy tankerületi - intézményfenntartó központot létesít, a nagyobb települések önkormányzatai pedig önerőből oldanák meg az iskoláik működtetését - mondta a liberális politikus.

Lehetőség a magániskolák államosítása

Az önkormányzati fenntartású intézmények átvételete mellett most a magániskolákat is saját kézbe venné az állam. A szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár közlése szerint nem zsarolás, hanem lehetőség a szakképzés területén működő alapítványi iskolák számára, hogy csatlakozhatnak az állami szakképző centrumokhoz.

Odrobina László ezzel arra reagált, hogy Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke azt mondta: zsarolással kényszeríti a Nemzetgazdasági Minisztérium a szakképzés területén működő alapítványi iskolákat az állami szakképző centrumokba. A helyettes államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta: nincs szó zsarolásról, ez egy lehetőség a magániskolák számára.

Hozzátette: azért éltek ezzel a felajánlással a magániskolák felé, mert úgy látták, hogy sok olyan pedagógiai innovációt folytatnak, amelyeket szívesen segítenének azzal, hogy biztos anyagi hátteret adnak számukra.Odrobina közölte: 12 fenntartó már jelezte, hogy iskoláival csatlakozik a centrumokhoz.

A szakképzés szétverése

A Tanítanék mozgalom és a Magyar Szakképzési Társaság szerint folytatódik "a szakképzés szétverése" Magyarországon. Szenes György, a Magyar Szakképzési Társaság elnöke kiemelte: először azt gondolták, csak a névtábla átfestését jelenti, hogy a szakközépiskolákat szakgimnáziumokká keresztelik át, de nemcsak erről van szó, hanem komoly tartalmi változtatásokról is.

Kifogásaik között említette, hogy nem állnak rendelkezésre a kerettantervek, bár szeptembertől már ezek szerint kellene tanulniuk a diákoknak. Hozzátette, az sem világos, hogy a szakgimnáziumi tanulók pontosan milyen végzettséget szereznek majd. Annyi ismert, hogy mintegy 600 órával csökkentik a közismereti óraszámokat - mondta Szenes György.

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) a magánintézmények állami integrációja helyett szoros együttműködésre és kapacitáskoordinációra épülő, a magánintézmények szakmai, tulajdonjogi és szervezeti önállóságát biztosító modell kidolgozását javasolja. A szervezet kiemelte: a minisztériumnak azonnali lépéseket kell tennie a 2016/2017-es tanévének sikeres beindításáért.

A Magyar Waldorf Szövetség és az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete levélben kéri a jövő évi költségvetési törvénytervezetet megalapozó javaslat azon pontjainak megváltoztatását, amelyek véleményük szerint az alternatív kerettantervek lehetőségének megszüntetését célozzák. A módosítások ellehetetlenítenék a Waldorf-iskolákat, -óvodákat és más alternatív iskolákat.

Munkatársunktól/MTI