Aláírta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezetése azt a szerződést, amelynek értelmében a cég megkezdheti a pécsi Modern városok program központi elemét jelentő új, 11 200 négyzetméteres orvoskari épület tervezését, majd felépítését a felsőoktatási intézmény Szigeti úti telephelyén.
Az aláírás alkalmából rendezett eseményen elhangzott, hogy a beruházás mintegy 10,5 milliárd forintba kerül, de a kontraktus opciós tételként tartalmazza a meglévő elméleti tömb részleges felújítását is.
Bódis József, a PTE rektora szerint az egyetem átfogó fejlesztését csaknem 25 milliárd forintból megvalósító Modern városok program részét képző campusépítés hosszú távra megalapozza a pécsi orvosképzés fejlődését.
Jenei Zoltán, a PTE kancellárja ismertette: a jelen megállapodás értéke a teljes pécsi Modern városok programban rendelkezésre álló forrás 40 százaléka, az opciós keret pedig további 10 százalékot jelent.
A részletekre térve közölte: az új épületet 2020 első hónapjaira készülhet el. A további tervek része, hogy a campustól délre eső területen pedig új fogászati klinika épül.
Energetikai fejlesztések Békéscsabán
A kormány támogatja Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítását bruttó 15 milliárd forinttal - közölte Szarvas Péter polgármester.
A városvezető elmondta, a fejlesztésre a Modern városok program keretében kerül sor, valamennyi hazai költségvetési forrásból valósul meg, önkormányzati forrást nem kell hozzátenni. A tervezett beruházások a város üzemeltetési, működtetési költségeit és az energiafelhasználást csökkentik innovatív, modern technológiákkal - jelentette ki.
A 8,6 milliárd forintból Békéscsaba három pontján összesen 4,2 megawatt összteljesítményű napelempark és 6 megawattnyi tárolókapacitás épül ki. Hatmilliárdot a kormány biztosít, 2,6 milliárdot a Magyar Villamos Művek Zrt. tesz a projektbe - részletezte Nagy Ferenc alpolgármester és Borbola István, a polgármesteri kabinet tagja.
Új múzeumépület Dunaújvárosban
Mintegy kétmilliárd forinttal támogatja a kormány a dunaújvárosi Intercisa Múzeum új helyen történő elhelyezését, valamint a múzeum által jelenleg használt épület szállodai célra történő átalakítását.A beruházások központi költségvetési forrásból, a Modern városok program keretében valósulnak majd meg. A megyei jogú város önkormányzata idén 80 millió, jövőre 385,2 millió, míg 2019-ben legfeljebb 1,529 milliárd forintot kap a fejlesztésekre.
Duplájára bővítik a megyei könyvtárat Tatabányán
Kétszeresére bővül Tatabányán a József Attila Megyei és Városi Könyvtár olvasói tere, valamint új közösségi tereket alakítanak ki és növelik a raktárak, laborok területét egy 1,8 milliárd forintos átépítés keretében - mondta a város polgármestere.
Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) a látványterveket bemutatva hozzátette, a kormány a Modern városok program keretében támogatja az intézmény átalakítását. Az új épületet a tervek szerint 2019 második felében adják át.
A felnőttkönyvtár a jelenlegi olvasótermi pavilon kétszintessé alakításával bővül. Az egy légterű helyiség felső szintje a nyugodt olvasás és kutatás tereként működhet. Ide kerül a helyismereti, a helytörténeti és a muzeális gyűjtemény, valamint egy kutatószoba és a megye könyvtárosainak képzését szolgáló oktatóterem.
Munkatársunktól/MTI
Elindultak a Modern Városok program beruházásai
|
|
|