Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információsza-badság törvényt! Olcsón, jól, egyszerűen!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




2016. augusztus

Újabb, ezúttal egész napos sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szeptember 14-ére - jelentette be az érdekvédelmi szervezet elnöke.

A diákok terhelését illetően a köznevelési kerekasztal keretében folytatott tárgyalásoknak köszönhetően sokkal nagyobb lehetőség lesz arra, hogy eltérhessenek az iskolákban a tananyagtól -állítja a kormány. Míg a szakszervezetek álláspontja szerint a központosítás továbbra is fennmarad, noha erről az elmúlt évben kiderült, nem tesz jót a közoktatásnak.

Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy családi bölcsődébe írathatják be három év alatti gyerekeiket - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, aki Fűrész Tündével, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztossal tartott sajtótájékoztatót a témában.

Hatalmas beruházásokra készülnek Békéscsabán, Szekszárdon és Székesfehérváron is, amiket a települések a Modern Városok program forrásaiból finanszíroznának. A Lehet Más a Politika (LMP) szerint ugyanakkor a program nem valódi fejlesztéspolitika, hanem csak egy kampánykörút.

Új kerékpárutak építésére közel harminc, a meglévő hálózat fejlesztésére pedig több milliárd forintot szánnak a megyei önkormányzatok – közölte Révész Máriusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa augusztus utolsó hétvégéjén.

Noha az új családi otthonteremtési kedvezményt (csok) már több mint tízezren igényelték, a Demokratikus Koalíció (DK) szerint alig jutott el valaki odáig, hogy lakást is tudjon vásárolni. Az MSZP ráadásul úgy látja, a csok nem megoldja, hanem tovább mélyíti a lakhatási válságot Magyarországon.

Nemzetiségi bölcsődék, óvodák és gimnáziumok újulnak meg országszerte, a szekszárdi Német Színház felújítására pedig közel kétszázmillió forintot fordíthat a helyi közösség – árulta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára. A hat évvel ezelőtti 3,2 milliárdhoz képest jövőre 8,7 milliárd forintot kapnak a nemzetiségi önkormányzatok.

A gyömrői választók annak tudatában választották újra egykori polgármesterüket, hogy őt adócsalásért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A kormányhivatal szerint kikényszeríthető a lemondás, míg az Igazságügyi Minisztérium átfogó jogi megoldást sürget.

A költségvetés a forrásemelést követően évi 3,5 milliárd forintot biztosít a tanyagondnoki hálózat működtetésére – árulta el Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. A Magyar Nemzet ugyanakkor úgy tudja, idén egyetlen fővel sem emelték a házi segítségnyújtásban részesülők számát.

A Fővárosi Közgyűlés augusztus utolsó napján döntött a BKV Zrt. és a HÉV-ágazat szétválásáról, így kiválás útján november elsejével létrejön a Budapesti Helyiérdekű Vasút Zrt. (BHÉV). Az ellenzéki pártok szerint ez is része az egységes fővárosi tömegközlekedés szétverésének.

  Következő